Hetek óta mást sem hallok az MSZP háza tája felől, hogy „Ez így nem mehet tovább! Fletó politikai öngyilkosságával magával rántja a szakadékba a pártját is!"

„Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, nemcsak a sajátunkéból.”

/ Henry Ford /

A Szocialista Párt egy magát demokratikus pártnak tartó érdekvédelmi szervezet. Büszke arra, hogy ellenfelével ellentétben - ahol kemény kézi vezérléssel irányítódnak a dolgok – náluk egy vitákon és azok konszenzusán alapuló sokszínű és tevékeny munka folyik. Ezt onnan lehet, hogy így látni. Magam csak egy kis szeletét érzékelem, de az a darabka is balhéktól hangos. Sajnos személyeskedésig fajuló ellenségeskedésektől és nem vitáktól. Csoportok, tagozatok születnek egymás ellen. Egymást ütik a tagok, mert mindenki okosabb szeretne lenni a másiknál. Képtelenek elfogadni, hogy lehet valakinek más véleménye is. A megszólalót olvasás nélkül lehülyézik és a mondanivalóját nem is hallják.

Képes a társaság csak azért belerúgni a másikba, mert az más szavakkal fogalmazza meg ugyanazt, amit ők. Nem hajlandóak - az állítólag egy oldalon állók – leülni egy sör mellé és megbeszélni a félreértéseket. Valaki a kocsma ellen tiltakozik, míg más a sör ellen. A harmadiknak a pincérrel lesz baja, amíg a negyedik éppen akkor pont nem ér rá. Irigység és emberi butaság motivál egyes embereket és nem a jobbító szándék. Mindenkit besarazunk, hogy magunk tisztábbnak tűnjünk. Darabokra szedünk egy még ki sem alakult közösséget azokkal az élen, akik már egyszer szétvertek egy hasonló kezdeményezést. Nem értünk szót egymással egy ilyen nem túl nagy fórumon sem, akkor mit várunk egy pártban. Maga magát zabálja fel a baloldal, mert képtelenek vagyunk egy emberként, egy ügy mellé állni.

Régen itt lenne az ideje válaszlépéseket adni az ellenzék támadásaira. Nem lehet mindig csak elmélkedni és nagyon demokratikusan kielemezni, megbeszélni, majd megszavaztatni akciókat. Kell egy vezető, aki bevállalja, hogy egy ilyen helyzetben ő a döntéshozó. Hiszen ha jön az ár és ember kell a gátra, akkor nem elmélkedni és szavazgatni kell, hanem a homokzsákokat pakolni.
Sajnos sokan az ásónak csak az elméleti oldalát ismerik.

Volt egy helyzet a századforduló után. Kellett egy ember, aki fiatal, ismeri a kérdéseket és a válaszokat, aki van annyira tökös gyerek, hogy bevállalja azt, ami felett a „vének tanácsa” már évek óta csak elmélkedett. Jött. Az asztalra csapott. Erélyesen és határozottan. Nem állíthatom, hogy nem fröcskölt le a kiboruló bili egy két barátot, de legalább magához tért egy kicsit a párt. Magához ragadva a lehetőséget és a kormányzást elkezdett nyitni a társadalom és a fiatalok felé. Eleinte még a régi vágányokon próbált a maga gyorsvonatával száguldozni, de hamar rájött, hogy fel kell szedni a síneket és újakat kell lerakni.
Erről szólt nekem az a beszéd, amit egy nagyobb plénum előtt és azon hírhedtté vált jelzők nélkül kellett volna elmondania.
Bassza meg!

Az a beszéd azoknak szólt, akik ma az MSZP-n belül a legvérmesebben támadják a szerzőjét. Azoknak, akik szeretnek a zavarosban halászni. Persze, hogy kiverte a biztosítékot. Jön egy fiatal, akinek van pénze és még a kapcsolatai is olyanok, amik miatt nem szabad megtámadni, majd osztja itt az észt. Mire fel mondja meg nekem, az öregnek, hogy mit csináljak és hogyan? Ha mást nem legalább a koromat tisztelje ez a taknyos!

Ez a mentalítás nem viszi előre a baloldalt. Nem véletlen nem pártot írok. Gyurcsány a baloldal miniszterelnöke lett. Erről hajlamos volt néha megfeledkezni mikor liberális barátaink kicsit megmarkolták ott, ahol a legjobban fáj. Olyan helyzetekbe lett belekényszerítve, amik csak egy irányba vihették a dolgokat. Lavírozott a párt, a kormány, a koalícióspartner és saját baloldalisága között. Mindig bele kellett harapnia valamelyik ujjába, hogy egyben tartsa a baloldalt. Láttam a kínlódását. Nem irigyeltem. Sok mindent kellett meglépnie és még sok feladat van hátra.

Most mindenki az ő fejét akarja. Azt mondják, hogy előre menekült azzal. hogy hagyta elveszni a koalíciót. Nem akarta ő felrúgni csak szerette volna a helyére tenni. Ezt persze másképp látják azok, akik szeretnek oldalvizeken hajózni. Ha egy ujj üszkösödni kezd, akkor le kell vágni, hogy a betegség ne terjedjen tovább és ne kelljen leamputálni az egész végtagot.
Fáj? Naná!
A fájdalom mindennek a kezdete is.

Talán van megoldás, de ahhoz emberek kellenek. Olyanok, akik nem támadják hátba a társaikat. Akik tudnak kompromisszumokat kötni és érthetően megfogalmazva megértetni egymással, a nemzettel, a baloldallal, egyénekkel, hogy mit miért tesznek. A kormány és a párt kettő dolog. Ha Gyurcsány lemondana a pártelnöki mandátumáról, akkor teljes erővel irányíthatná a szakértői kormány munkáját. Nem pártpolitikai alapon lennének leosztva a lapok, hanem szakértelem alapján. A pártpolitikusok irányíthatnák a pártot, ami útmutatásaival segíthetné a kormány munkáját. Végezné a háttérmunkát. A tagozatok és műhelyek kidolgoznának a kormánynak javaslatokat és programokat. Képezné a jövő politikusait. Ösztönözné a fiatalokat, hogy kivegyék a részüket a munkából.
Persze nem csak kampány idején.

Nem vagyok és nem is voltam sosem "Gyurcsány-fun". Ezt mindenki tudja rólam, aki ismer, de amellett nem tudok szó nélkül elmenni, hogy valakit - aki tenni akar egy ügyért, egy közösségért vagy akár csak egy másik egyénért – tudatosan félreállítsanak. Pláne ha csak ő volt akkor a vártán, amikor egyesek még csupán elmélkedtek azon, hogy mi legyen akkor, ha ideér az ellenfél.

Fletó akkor jött, amikor kellett.
Ügyesen és határozottan.
Talán túlzottan is.

Nem mindig tartotta be az ódivatú politikai játékszabályokat és amikor tehette át is írta őket, de az vitathatatlan, hogy Európába akarta és akarja vinni a Szocialista Pártot. Néha magam is ráztam a fejem, amikor a módszereivel szembesültem, de később beláttam, hogy eredményesen alkalmazta őket. Nem szabad beleragadni a posványba és közben futásra bíztatni egymást!

Sajnos egyre inkább az a jellemző ránk, hogy megesszük a saját kölykeinket ahelyett, hogy megtanítanánk őket a farkastörvényekre. Ha feljebb tudnánk emelkedni a saját árnyékunkon, akkor túltekinthetnénk az önzésünkön és sértett hiúságunkon. Észrevehetnénk, hogy a most még körmeivel ismerkedő nemzedék egyszer helyettünk, de értünk is elmegy majd vadászni.

 
Szerintem…

 


Szerző: Kökényesi Gábor  2008.05.16. 19:00 Szólj hozzá!

Címkék: vélemény politika közélet gondolatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jerrymouse.blog.hu/api/trackback/id/tr88831395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása