"Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi."
- Szabó Magda -

Vajon a csalódott ifjak merre indulnak?

A gyermekeim generációján látom, hogy keresik a helyüket a politikai palettán a jogaikért szólni és tenni kívánó lelkes fiatalok. Keresik, de nem találják. Pedig lenne mondanivalójuk. Tele vannak ötletekkel és persze önbizalommal. Egy valami hiányzik belőlük. A mindenkit elsodró törtetés.

Itthon és baráti körben észérvekkel vitáznak és ha valamiben másképp gondolkodik valamelyikőjük, akkor nem legyintenek rá vagy fordítanak neki hátat, hanem igyekeznek meggyőzni a maguk igazáról. Élvezettel hallgatom pengeváltásaikat. Nem kell döntőbírónak lennem a pörükben, hiszen már fölnőttek. Nekem már csupán véleményezési jogom van. Ők döntenek. Maguknak keresik a megoldást és kötnek kompromisszumokat. Vallom, hogy a kor nem érdem csupán állapot, ezért sosem használtam érvként, hogy én vagyok az idősebb. Engem ne a korom miatt tiszteljenek, - ha ... - hanem a tetteimért!

Ez a generáció is szót kér. Csakhogy nem figyel rájuk senki. Pontosabban: rájuk sem figyel senki. És ez sajnos pártfüggetlen. Keresik azt a közösséget, ahol úgy beszélhetik ki magukból a gondolataikat, mint itthon. Ahol nem legyintenek rájuk a koruk és esetlegesen ártatlan naivitásuk miatt. Nem nézik ki őket, ha nem fogadják el kérdezés nélkül és feltétlen a vezetők véleményét. Mert ők nem ezt látták itthon. Őket őszinteségre és szókimondásra neveltük. Olyasmire, ami manapság egyre inkább üldözendő ebben az eltorzul értékrendtől megnyomorított világban. És a hazug ember nem kedveli a tükröt! Ő csak a bambán bólogatókat szereti, akik vannak még annyira ostobák, hogy tátott szájjal várják kezéből a mérgezett ostyát.

Hát ők nem ilyenek.
Nekik az nem érv, hogy: csak! vagy az hogy: ezt te úgysem értenéd! Ők valódi válaszokat várnak a valós kérdéseikre és használható megoldásokat a nekik fontos gondjaikra. De szerintem ezzel nincsenek egyedül. A választók többsége érzi úgy, hogy ők csupán akkor fontosak, ha a szavazatuk kell. Ezért nem mennek el az urnához mostanság. Ők így büntetnek! Ha neked – te politikus - ennyire fontos ez a dolog, akkor én – akit eddig magasról lesajnáltál – nem megyek el szavazni, mert neked ez fáj a legjobban. De láthatjuk manapság, hogy ez a rövidlátás sem vezet jóra.

Ellenségképeket gyártanak, lövészárkokat ásnak és barikádokat emelnek közénk. Megosztanak, hogy egymással legyünk elfoglalva, míg ők szépen csendben rajtunk röhögve sütögetik a maguk gesztenyéjét a mi kárunkra. A mi adónkból.

Mit tehetnek azok a fiatalok, akik ebben nem akarnak részt venni? Kimaradnak és inkább olyan dolgokkal foglalkoznak, ami távol van a politikai csatározásoktól. De minden politika. Ha nem akarják, akkor is. Hiszen a politikusok bezárják kedvenc bulihelyeiket. Lehetetlenné teszik, hogy használható diplomát szerezzenek. De ha mégis megszerzik akkor évekre röghöz kötik őket, hogy itthon dolgozzanak éhbérért. Az új alaptörvény szellemében kötelezik őket, hogy az állam helyett ők gondoskodjanak a szüleikről, még akkor is ha azok egy életen át fizették a nyugdíjuk árát.
Sikeresen elérték, hogy ők is elégedetlenek legyenek a politikusokkal. Őket senki nem képviseli a diktatórikus visszamenőleges-hatályú-jogalkotókkal szemben. Őket nem védi meg más csak az összefogás. Egy olyan, amelyikre sehogy sem lehet majd ráhúzni sem ideológiai, sem más kabátot. És ha ők egyszer így összefogva megindulnak, elsöpörhetik mindegyik képmutató, politikainak hazudott gittegyletet.

Mert ők a jövő.
És a jövő megállíthatatlan.

Szerintem...