Életjáték. Hazánkban még viszonylag ismeretlen műfaj kezdi bontogatni szárnyait a Merlin Színházban. A rögtönzésen alapuló játék egyik mesélője és szereplője a miniszterelnök felesége Dobrev Klára lesz.

Elképzeltem mit láthat majd a közönség.

Lassan csökken a nézőtéri lámpák fényének ereje. A zene finoman belopódzik a fülekbe. Sötét van. Nyikorog a színpad. A játéktér balszélén egy szék. A fejgép az üres székre összpontosít. A zene elhalkul. A mesélő hangját halljuk, de őt nem látjuk.
Mesél. A gyermekkoráról. Szüleiről. Érzéseiről. Emlékeiről.

A játéktérben a színészek mozognak a szavak ütemére. Vagy a szavak születnek a mozgáséra? Nem tudni. A zene pedig követi az eseményeket.
A mesélő leül a székre, de a fejgép már nem rá figyel. Csak a hangját halljuk.

Iskola. Szerelmek. Munka. Család. Mindenki története lehetne. Csak más iskolák. Más szerelmek. Más munka és más család. Egy ember élete kezd kirajzolódni. Egy sors. Egy küldetés vagy tragédia. A színészek pontosan érzik a helyzetekben rejlő feszültségeket és megoldásokat. Nem pontosan azok a gesztusok és szavak, de hasonló érzések és tanulságok jellemzik a történeteket.
Mint az életben.

A mesélő néha elakad, néha meglepődik, elgondolkodik.
Ilyen lett volna?

Újra átéli élete fejezeteit. Az emlékek mozognak, beszélnek és más is láthatja őket. Érdekes érzés. A közönség pedig figyeli, és talán érzi is a gondolatokat.
A mesélőjét. Aki most nem más. Csak egy szereplő. Szereplője egy darabnak, amit ő ír. Egy játéknak, aminek része.
Egy játéknak, amit úgy hívunk élet.

Majd taps és függöny.

Szerintem...