Történet egy jelenségről, ami nem mindennapi, de talán van egy hely, ahol sajnos mindennapos.

"Minden egyénnek joga van a szabad gondolkodáshoz, a szabad vallásgyakorláshoz, a lelkiismereti szabadsághoz...";

"Minden egyénnek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz és a szólásszabadsághoz, ami azt is jelenti, joga van hozzá, hogy ne üldözzék a véleménye miatt, és azért sem, ha határokra tekintet nélkül, bármiféle eszközzel keresi, kapja és terjeszti az információkat és a gondolatokat." 

Részlet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egy, az ENSZ által elfogadott nyilatkozat, mely összefoglalja az ENSZ álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról.) 18. és 19. szakaszából.

Egy politikai párthoz közel álló alapítvány nagy ötlettel állt elő. A barátkereső oldalak mintájára megalkotta az ő saját zárt barátkeresőjét, ahol elképzeléseik szerint a hasonszőrű fiatalok egymással elbeszélgetve, politizálhatnak és egymásra találva közös programokon éreznék jól egymást.
Mellesleg önként megadják elérhetőségeiket és egyéb személyes adataikat a párt - hivatalosan nem is létező - adatbázisába.
Ez lett a „sodalitas" közösségi portál.

Az ötlet nagyon jó. Csak a megvalósítása nem sikerült úgy, ahogyan szerették volna. Ennek az okait lehetne mélyebben elemezni, de hamar rájöhetünk, hogy ebben az esetben a felhasználók egy jelentős rétege és az üzemeltetés egyformán tehet arról, hogy a portál egyre mélyebbre süllyedt az igénytelenség mocsarában.

Indulásakor sok tehetséges fiatal és türelmesen megértő korosodó beszélgetett egymással a múltból tanulva, a lehetséges jövőről. Izgalmas írások és gondolatok kaptak teret és visszhangot. Érdemes volt ott lenni, mert mindig volt valami jó ötlet és megvitatni való. Aztán valami megváltozott. Akadtak, akik egyik napról a másikra többre kezdték tartani magukat másoknál. Próbáltak úgy viselkedni, mint akik a zsebükben hordják a bölcsek kövét és csak ők tudják a valót és mindenki más hülye. Ezek az alakok később egymással vitatkoztak és ontották magukból a marhaságokat. Kialakultak körülöttük a bután vigyorgó szekértáborok. Ezek egymás háta mögött szidták a másikat, majd mikor valamiért őket is kikezdték, akkor átálltak a másikhoz vagy maguk is létrehoztak egy frakciót. Aztán egymást feljelentgetve szaladgáltak a modikhoz és az óvónénikhez, hogy mást már ne is említsek. Így az idők során teljesen szétdarabolták azt a portált, aminek az egyik ki nem mondott célja az volt, hogy egységbe kovácsolja a párt körül rendszeresen mozgó és érdeklődő polgárokat.

Ha ez nem lett volna elég még egyesületeket is megpróbáltak életre hívni, ahol eleinte közösen rághatták a gittet. Itt érdekesnek vélt rendezvényeket tartottak, majd a magukat klubvezetőnek tituláló munkanélküli álértelmiségi egyedek, ezekre a gyülekezetekre hivatkozva igyekeztek a minisztériumi előszobákból a párnázott ajtók másik oldalára jutni. Ha sikerült, akkor magukat fényezve próbáltak valami támogatást vagy esetleg állást kikönyörögni az aktuális funkcionáriustól. Persze csak saját maguknak.

Eleinte szórakoztató volt a sok okoskodót figyelni, ahogy egymást vitték bele az maguk által kreált idiotizmusba, de nagyon hamar - hathatós szerkesztőségi segítséggel - ők lettek többen. Az értelem kiszorult máshová. Ha nem magától távozott, akkor sértegetésekkel és személyeskedésekkel üldözték el.

Maradtak a sík hülye vakok.
Van köztük, aki adóellenőr szeretne lenni, de arról „írt" blogot hogyan lepődött meg azon, hogy a női napozón, csak nők vannak. Illetve hogyan mosta le a mellékhelyiségben a combjáról a zsebében megolvadt konyakos meggyet és ez milyen hatással lesz a fogszabályzására. Olyan intellektuális magasságokba repítve ezzel az olvasót, ahonnan csak ásva lehet ismét a földre kerülni. De a szerkesztők, mintha nem is látnák, hogy mit olvasnak. Annyira jónak tartják a helyesírási és stilisztikai hibáktól hemzsegő pacáit, hogy piedesztálra emelve állítják mérceként a blogolni próbálók elé, holott nyilvánvaló, hogy még takarítónak is alkalmatlan lenne a sorok szerzője az APEH-nál. Pláne azért, mert ott már kötelező az IQ teszt.

A másik fajta, a másolgató. Önálló gondolat híján bemásol a hálóról írásokat és úgy adja elő, mint a sajátját. Jönnek is a hozzászólások, amiben végtelen eszét dicsérik. Mi több! A szerkesztők felhívják rá a figyelmet. Kiemelik a többi közül, amivel további másolgatásra buzdítják a „bloggereket". Majd tátott szájjal csodálkoznak, ha beperelik a lapot az eredeti művek szerzői.

Ennél már csak az a rosszabb, amikor egyesek leírják a saját elképzelésüket a világról, majd magukkal és magukban beszélgetnek. Kérdeznek az egyik önmaguktól és értelmesen elmagyarázzák a másik maguknak a tutit. Arról, hogy minden egy dolog körül forog és csak egy csövön keresztül látható igazán homályosan. "Aki nincs velük, az ellenük van! Rajtuk kívül mindenki hülye, de mi szeressük egymást gyerekek!" Szánalmas, innen-onnan ollózott, bugyután átfogalmazott és egymást, illetve szeretett vezérüket ajnározó, nyálasan gej álhumanizmusból született agyszüleményeik, elijesztették még a legelszántabb fiatal gondolkodót is az oldaltól.
És a párttól is.

De ez csupán egy dolog.
A portál átlagéletkora idővel a nyugdíjkorhatárnál is magasabb lett. Ezeknek a tagoknak a többsége pedig a végtelenségig ráérő vénasszony, aki egy gyorstalpaló tanfolyamon belekóstolt az internet által termesztett mannába és úgy gondolta, hogy megtalálta az önmegvalósítás neki teremtett eszközét. Majd ellepte a portált a jóéjt-puszijaival és a csillogó-villogó képes giccsáradatával. Ki-ki személyiségének és habitusának megfelelően. A maradék fiatal, ekkor csapta be maga mögött végleg az ajtót. Valahogy nem érintették meg őket a második gyermekkorukat élő, Cavintonon tengődő, mindent mindenkinél jobban tudó és hangosabban kiabálók. Az azonnal a modikhoz rohanó, feljelentgető és egy vitában utolsó érvként a korukra hivatkozók. Ha valaki mégis volt annyira mazochista és koravén, hogy egy ötvenes pedofil hölgy folyamatos szerelmi zaklatását túlélve, még tudott legyinteni a sok életunt és kivénhedt örökre bepókhálósodott pedagógusra - akik a portálon is úgy bántak felnőtt emberekkel, mintha még mindig a kisdedóvóban lennének - akkor azt is kiutálták egy idő után, ha nem bégetett elég hangosan együtt a bamba birkanyájjal.

A beregisztrált tagok száma egy szinten megfagyott. Mivel a nézettségi és a regisztrációs számok sokat elárulnak egy portál vezetőinek a munkájáról, ezért igyekeztek javítani ezeken a mutatókon. Ha nem így, akkor úgy! Rejtélyes módon, hirtelen elszaporodtak az UFO-k az oldalon. Ezek beregisztráltak, mint száznyolc évesek és többé rá sem néztek a lapra. Jöttek. Regeltek. Majd, huss! Ahogy jöttek, úgy el is tűntek. Később egy másik faj egyedei tették - és azóta is teszik - ott hasonlóképp tiszteletüket. Ők a kortalanok. Szintén csak aznap vannak jelen és többé nem hallani róluk. Ilyen regisztrált tagból több ezer van a portálon. Aktív tag viszont, nem lehet több ötszáznál.
Ez vajon hányadik típusú találkozás lehet?

A nagyon várt fiatalok, ezzel szemben nem voltak sehol. Illetve voltak. Csak még véletlen sem ennek a portálnak a közelében. Akik mégis odataláltak, azok hasukat fogva a kínos röhögéstől menekültek egy olyan oldalra, ahol azon a hangon szóltak hozzájuk, amit könnyedén megértettek. Ahol nem oktatták ki és nem üldözték el vagy közösítették ki őket a koruk, szókimondásuk és türelmetlen radikalizmusuk miatt. Ahol olyan programokat szerveztek nekik, hol hasonszőrűekkel lehettek együtt, értelmes dolgokat cselekedve.
Az a portál, már rég nem az a hely, ahol ezeket megkaphatják és már nem is lesz az.

A szervezőkészségére egy-két jellemző példa:

Valaki kitalálta, hogy az ötvenhatos ünnepet töltsék együtt a tagok. Sétálgassanak a helyszínek között. Beszélgessenek. Hurrá! Végre valami! Gondoltam elviszem a gyermekeimet, hogy első kézből hallják a történteket, azoktól, akik ott voltak. Csakhogy a találkozónak sem helyet, sem időpontot nem adott meg az örökmosolyú szervező. Így kissé körülményes volt a dolog, de - nélkülük is - megoldottuk.

Ifjúsági filmklub. Nagy ötlet. Kicsit poros, de jó! Tényleg. Csak nem biztos, hogy egy huszonéves fiatal izgalomba jön a Szegénylegények című Jancsó filmtől. / Bocs Miki bácsi! Tudod, hogy szeretlek! / Még ha, az ősz mesterrel beszélgethet utána, akkor sem. Vannak más filmjei is az öregnek, amire hamarabb kapható lenne egy fiatal.
Igaz, ehhez ismerni kellene őket.
Mármint a filmeket.
És a fiatalokat.

A másik az idei karácsonyi buli. Igen. Idei. Tudom, hogy még az advent felénél is csak alig jár a naptár, de az üzemeltetés szerette volna nagyon hamar letudni a dolgot. Olyan is lett. Karácsonyi buli december első péntekén. Annyira korán, hogy még a Mikulás sem jött meg! Az - állítólag - több mint tizenegyezer tagból csupán kettőszáz jelentkezett, hogy részt venne az eseményen. Ennek is csak közel a fele jelent meg. Tehát százegy-néhány ember volt ott. Ők sem egyszerre. A szervezők könyvvásárt rendeztek. Olyan pótolhatatlanul-érdekfeszítő művek voltak kaphatóak, mint a „Százhalombatta az atomkor küszöbén". Vagy a „Lenin sapkája leesett az Auróráról". Csupa fiatalokat érdeklő irodalmi csodák. Tolongtak is a művelődni vágyó ifjak a flaszteren rendesen.
Na, nem ott, hanem valahol egészen másutt. Mert ott csak a végtelen rutinnal bíró szervezők, a hozzátartozók és a kísérők voltak harminc év alatt.
A vendéglátók forralt almalevet / ami csak a főszerkesztő kedvence / és fűszeres meleg bort osztogattak. Jegyre. Ezzel is a retro életérzést növelve. A hangulatot már csak a kézműves műhely fokozta, ahol a magányra vágyók lelhettek nyugodt menedéket. Meghirdették, hogy lesz játékbarlang is.
Gondoltam pókerezem kicsit. Egy kedves barátommal neki is indultunk, de a „barlangban" nem találtunk mást, csak egy Twister szőnyeget. Ez az a - Jobb mankót a pirosra! A járókeret bal lábát a zöldre! Ki turkál a zsebemben? - játék. Volt ott ezenkívül, egy dobókorong, ami zárt térben kifejezetten szórakoztató tud lenni. Ennél már csak akkor lett volna izgalmasabb, ha porcelánokkal teli szekrényekkel jelezték volna a pályahatárokat. 
Mikor megjelent egy - az eltartó alapítványhoz közel álló - politikus, akkor a portál vezetése lógó nyelvvel, földig hajolva, úgy csüngött le a hátsójáról, mint páviánseggről a piros pelenka.
Hiába. Vannak berögzült dolgok, amik nem kor vagy identitásfüggők.

Az üzemeltetők az összejövetelre hoztak is ajándékot, meg nem is. Szerveztek valamit, meg nem is.
Jómagam pedig még ott voltam, de már mégsem.

(Persze a fent említett jelenség és a személyek csupán a képzelet szüleményei.
Valódi élő alakokkal és eseményekkel való hasonlóság csak a véletlen műve lehet.)