Nem kaptak jutalmat a Szociális és Munkaügyi minisztériumi alkalmazottak, hiszen nekik is ki kell venniük a részüket a megszorításokból. Helyette ajándékutalványt találtak a borítékban. Jelképes négyszázezer forint, értékben.
Jelképes.
Mit jelképez?
Nekem a pofátlanság és az érzéketlenség netovábbját. Miközben türelmet és néma beletörődést kérnek az egyszerű munkásemberektől, addig az az állami intézmény, ahol a legtöbbet tudnak a nélkülözésről és a segélyen tengődésről, akkora karácsonyi ajándékot osztogat a dolgozóinak, hogy abból nélkülöző családok hónapokig élhetnének gondtalanul.
Gondolom lelkiismeret furdalással vették át a borítékot. S közben az járt a fejükben, hogy az a többgyermekes családanya, aki egyedül neveli a négy gyermekét, mert a férje három éve meghalt egy üzemi balesetben, mit tesz az árváknak a fa alá. Vagy a munkahelyét a múlthéten elveszített családfők miből tartják el a gyermekeiket ebben a munkanélküliektől hemzsegő kis országban. Persze az is átvillant az agyukon mikor megszámolták az összeget, hogy a közalkalmazottaktól eközben elveszik azt a tizenharmadik havi bérüket, ami törvény szerint ugyan járt volna nekik, de a közös teherviselés és a haza mindenekelőtt.
Illetve, majdnem mindenekelőtt.
Mielőtt bárki félreértene leszögezem, hogy egyetértek azzal, hogy csak együtt tudunk kimászni a kátyúból. Ismétlem: együtt. Csak akkor tud talpra állni az ország, ha mindenki kiveszi a részét a válság ránk rótt terheiből. Na, de ácsi! Amíg a kisnyugdíjas és a tűzoltó nem kap év végi jutalmat és pulykapénzt... De mi több? Akarom mondani: De mi kevesebbet visz haza, addig azok, akik eddig nagy mellénnyel mondogatták, hogy ők is kiveszik a részüket a megszorításokból, átnevezik a jutalmat ajándékra, a kislányt Juliskáról Jancsira. Másik ruhát adnak rá és egy vén pedofil kecske mellé adják inasnak.
Nem értem! Ez olyan"Fogjuk meg és vigyétek!" dolog.
Emberek válság van! Ezért idén csak négyszázezer forintos jutalma... Akarom mondani: ajándékot tudunk adni a minisztérium alkalmazottjainak a jól és gazdaságosan végzett munkáért. A megtakarítást osztjuk szét!
Én csak arra lennék kíváncsi, hogy min tudtak spórolni? A segélyeken vagy a támogatásokon? Esetleg a telepek felszámolásán? Mert akkor hurrá! Ezek szerint már nincsenek se munkanélküliek, se cigánytelepek, se rászorultak. Vagy mégis vannak?
Akkor, hogy is van ez?
Az a gyanúm, hogy a fűtött, meleg bőrülésből nehéz átérezni az utcán töltött karácsony fagyos hangulatát. És könnyű tele hassal mondogatni az éhezőnek, hogy egyen kevesebbet. A hajléktalannak, hogy nincs hely a melegedőn. A munkanélkülinek, hogy reménykedjen és képezze át magát géplakatosból, szövőnőnek.
Eddig azt hittem, hogy a szociális érzékenység elengedhetetlen egy szocialista politikusnál.
Egy szociálisnál meg pláne!
Utolsó kommentek