Egyszer volt, hol nem volt....
Volt egyszer egy angyalka. Ez az angyalka a mennyország egyik felhőjéről lógatta a lábát és arról elmélkedett milyen lehet oda lent.

Egy nap a főangyal hívatta magához.
- Úgy döntött a Főnök, hogy leküld a Földre, mert nagy szükséget szenvednek ott az emberek. Kell valaki, aki megmutatja nekik a helyes utat. Arra gondoltunk, hogy te érdemes vagy erre a szép, de nehéz feladatra – mondta és eltűnt egy nagy fellegben.

Az angyalka örült a megtiszteltetésnek, de félt is egy kicsit. Kezét tördelve nézte a helyet ahová szólította a nagyszakállú. Nézte a tájat és megakadt a szeme egy pici országon Európában. Magyarország. A viharvert, szeretnivaló föld. Ahol az emberek nem lelik a kiutat a boldogtalanságból. Hajnalig nézte a fényeket és figyelte az embereket, majd elaludt.

Másnap a főangyal egy gép elé állította. A szerkezet kérdéseket tett fel neki.
- Fiú vagy leány?
- Igen.
- Igen? Mi igen?
- Fiú vagy lány!
- Választanod kell! – mondta a főangyal.
- Ha muszáj. Akkor legyek fiú.
- De ne gondold meg magad utána, mert abból nagyon sok kellemetlenséged lesz.
- Nem áll szándékomban.
A masinából kattogás és zakatolás hallatszott.

- Okos vagy buta?
- Mi a különbség?
- Ha okos leszel, akkor mindent érteni akarsz majd és zavarni fognak az igazságtalanságok. Ha buta leszel könnyebb lesz az életed, mert senki nem vár majd tőled semmi kiemelkedőt. Viszont nem is teszel majd semmit a többiekért, mert megelégszel majd a mindenkori helyzeteddel.
- Okos szeretnék lenni. – válaszolta az angyal. A gép ismét kattogott.

- Szép vagy csúnya?
- Az számít?
- Az emberek könnyebben elfogadják a szép embereket, de tartanak is tőlük, mert irigyek rájuk. A csúnya emberek nehezebben boldogulnak, ha nem tanulják meg előnyként kezelni ezt a tulajdonságukat, de jobban összetartanak.
A kisangyal erősen járatta a már okosra állított kerekeit.
- Nem akarok szép lenni. – A gép már kódolt is.

- Gazdag vagy szegény?
- Mi a különbség?
- Ha gazdag családba születsz, akkor könnyebb lesz a gyermekkorod, de az üvegbúra alatt nem tanulod meg az élet farkastörvényeit és felnőttként felfalnak az ordasok. És egyszer, majd arra is rá kell döbbened, hogy csak a pénzedért barátkoznak veled, szeretnek téged. Fél szemed a vagyonodon tartod majd és ettől nem lesz egy nyugodt pillanatod. Csak olyan dolgaid lesznek, amiket a pénzedért vásároltál.
Ha szegénygyermekként nősz fel, akkor a pofonoktól megerősödve várod majd a kihívásokat, de keserű lesz a kenyér, mert nem fogod feledni a bántásokat, amiket kaptál gyermekként. Viszont a jéghátán is megélsz és tudod majd értékelni az apró örömöket és ettől talán boldog is leszel.
- Szegény szeretnék lenni.

A gép hosszasan elemezte a válaszokat, majd kiadta a leszállókártyát.
- Vigyázz magadra kisember! – mondta a főangyal majd kinyitotta a mennyország kapuját.
Szent Péter állt a kijáratnál.
- Lefelé? – kérdezte a mennyország portása.
- Dolgom van lent. – válaszolta elszántan az angyal és a kezébe nyomta a leszállókártyáját.
- Aztán remélem, még látlak! – szólt utána a felhők között eltűnő utazónak, de ő már nem hallotta.

Egy pesti kórházban felsírt egy csecsemő.
- Ez egy tökös! – kiáltotta a szülész. Az apa - aki fogta gyermeke anyjának kezét - meghatódva nézte a jövevényt. Megcsókolta a feleségét és megköszönte, hogy apa lehet. A bába az előre elkészített rózsaszín kelengyét kékre cserélte. A fiúcskát megfürösztötte, majd az édesanya karjába tette.

Teltek az évek. Az apa büszkén mutogatta okos nagyfiát, aki napról napra ismerte meg maga körül a világot. Már nem emlékezett a régi dolgokra, hogy miért jött és miért e helyre. Csak azt érezte, hogy dolga van. Nem zavarták az anyagi nehézségek, de ha kellett bárkinek segített. Ezért mindig vidám emberek vették körül és nem szenvedett hiányt semmiben.
Kamaszként már dolgozott az iskola mellett, hogy segítse szüleit, de a tanulásra és kikapcsolódásra is hagyott magának időt.
Mire felnőtt már érezte az egyensúlyt a világ dolgaiban. Szerelem és gyermekáldás várt reá otthon. Sokat törődött a családjával, de nem feledte a mások segítését sem.
Örült, ha adhatott.
Boldog volt körülötte mindenki.

Aztán egy nap unokáit nézte hogyan játszadoznak a kertben.
Elaludt.
Álmodott.
Egy angyalt látott, aki homlokon csókolta.

Péter állt a kapuban. Mosolygott. Az angyal ráismert.
- Már vártalak. – mondta kedélyesen. – Elvégezted a dolgod odalent?
- Nem tudom. – válaszolt riadtan az angyal.
- Mit kaptál feladatul?
- Helyes utat kellett volna mutatnom az embereknek. – mondta a nekiszegezett kérdéstől kicsit megszeppenve.
- És megtetted? – kérdezett szigorúan Péter.
- Nem. – vallott bűnbánóan leszegett fejjel az angyal.
- Nem? Biztos ez? – mosolyodott el és megnyitotta a nagykaput.

Az angyal, azóta is figyeli a felhője széléről, hogyan cseperednek unokái.
Hogyan gyarapszik a lelkükben a nagyapai örökség.
Hogyan szépítik maguk körül a világot.

Mások és maguk örömére.

És mosolyogva lóbálja a lábát.

 

Szerintem...