A szocialisták Szili Katalint az országgyűlés elnökét indítják el Pécsett a megüresedett polgármesteri székért.

 

Szegény Kati! Végül is érthető a dolog. A pártvezetés folyamatosan üti-vágja. A tagságot szinte egy emberként fordították ellene, amikor kimondta a véleményét Gyurcsányról. Mikor pártelnöknek jelölték a Hiller-Gyurcsány duó beígérte neki, hogy köztársasági elnököt csinálnak belőle, ha visszalép - mint egyetlen esélyes ellenfél - a javukra. Legyezgette a hiúságát a dolog és a kihívás, de a liberálisok nagy füsttel és durrogással elvetették a velük összekacsintó ravaszkodók felvetését. Műbalhé volt. Gyurcsányék feltették a kezüket, hogy ő akarták csak az a csúnya SZDSZ. Ez van.
Ez is jusson eszünkbe, amikor Sólyom Lászlót csépeljük. Miért egy pitiáner politikai meccs, nevető harmadikja lett a Sándor-palota lakója?
Házelnökként kénytelen a pártpolitikától távol tartani magát. Ez a hivatallal jár. Mégis szerepel néha és akkor kiosztja a fiúkat. Nem fél kimondani a véleményét és bátran megy szembe a magukat baloldalinak címkéző profitorientált ügyeskedőkkel. Persze emiatt zabszem a pártvezetés hátsójában, amit nagy igyekezettel próbálnak eltávolítani. Lassan, de biztosan szívják el körüle a levegőt. Egy hely maradt számára.
Pécs.
Mivel ő is tisztában vele, hogy nem nyerhetik meg a szocialisták a következő országgyűlési képviselőválasztást, ezért előre menekül. Jövőre biztos nem lesz házelnök, de ha a Fletóékon múlik, akkor alelnök sem. Ezzel szemben Európa kulturális fővárosának polgármestereként sikertörténetet csinálhat – a kormányzat minden akadálygördítése ellenére – a most még reménytelennek látszó ügyből. Ezzel bebizonyítja a párttagságnak, hogy alkalmas a válságkezelésre. Az MSZP pedig válságban van. És még a java most jön.
Moshatja kezeit, hiszen ő házelnökként nem szólhatott bele a párt és a kormány polgársanyargató ténykedésébe. Ha megválasztják lemond elnöki székéről és lokálpatriótaként - Pécs zászlajával a mellvértjén - mehet szembe bárkivel, aki nem segíti az általa irányított és képviselt város érdekeit. Pécs város és Baranya megye támogatása nélkül egy kongresszuson nagyot bukhat a Gyurcsány csapat. Ezt mindegyik fél tudja. Szili viszont nagyon kemény alkupozíciót szerezhet magának, ha megválasztják.
De mi van, ha nem?
Mi van akkor, ha megint a kicsinyes belső pártharc kerül előtérbe és csak tessék-lássék módon segíti az MSZP a színeiben induló jelöltet? Ha csúfos bukás lesz a szocialistáknak és Szilinek a választás. Ha az emberek elégedetlensége Pécset is narancsba borítja. Akkor végleg bebetonozza magát a Gyurcsány slepp a szocialista párt vezetésébe és a szociáldemokrácia utolsó harcosai mehetnek vissza a szakszervezeti mozgalomba, ami nemsokára ismét reneszánszát élheti.
Szerintem…

Szerző: Kökényesi Gábor  2009.02.24. 22:30 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jerrymouse.blog.hu/api/trackback/id/tr34954093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása