A kislány anyjába kapaszkodva vonszolta magát a sorban. Minden lépés közelebb vitte a véghez.

Az éhséget már megszokta és a meztéláb az éles kövek közt való menetelést is, de az a szag. Az elviselhetetlen volt. A rohadó sebek a mosdatlanság és a tehetetlenség bűze, ami beleivódott a tömeg ruhájába, bőrébe és talán már a lelkébe is.

Az őrök lehajtott fejjel baktattak mellettük. Az egyik alig volt nagykorú. Vállán a fegyverével csak meredt maga elé. Mintha keresne valamit a porban. Nem nézett senki szemébe. Ő már többször megtette ezt az utat. Tudta mi van a végén. Látta a folyamatosan füstölő kéményeket és az üresen távozó vonatokat. Nem nézett senkinek a szemébe. Csak a port bámulta maga előtt.
A kislány tekintete társat keresett. Mindenki kerülte, mert nagy barna szemei naivan őszinte szeretete még nehezebbé tette a lépteket. A fölnőttek szégyellték magukat, mikor belenéztek. A leányka semmit nem értett. Csak ment, mert anyja elindult. Lépett, mert a mama is lépett és nem vett tudomást sem fáradtságról sem fájdalomról, mert a családja is csendben tűrt. És ő jó gyermeke volt szüleinek. Ő. A legkisebb.
A kiskatona azon vette észre magát, hogy számlálja a lépéseket miközben a mellette haladó cigánylány nézi őt. Nézi a kócosan fekete dróthaja mögül. Maszatosan, porosan és rongyosan. Csak ő mer ránézni. Szemében huncut mosoly ül. A katona zavartan kapta el a fejét és pár lépéssel továbbment, de így is érezte az átható figyelmet. Nem tudott szabadulni tőle. A lelkéig marta.
A tisztes pihenőt rendelt el. Öt perc üldögélés a tűző napon, az út közepén. Az őrök egy kulacsot adtak körbe egymásnak. A kislány nem ült le. Érezte, hogy nem tudna felállni. A kiskatona lassan kortyolta a vizet, de mikor megpillantotta az üldögélők közt a türelmesen álldogáló rongyost a torkán nem akart több csepp lecsúszni. Félrenyelte az utolsó kortyot.
A többiek nevetgélve ütögették a hátát, de ő csak köhögött könnyeitől szabadulva. A homályos árnyak közt csak az őt figyelő kislány alakja maradt éles.
Hatvan éve minden éjjel látja ezt a képet. Azt a cigánylányt, aki mezítlábasan, rongyosan, koszosan nézi, ahogy az a korty víz rossz útra megy. Az a tekintet örökre figyeli minden mozdulatát és meghatározza tetteit. Akkor nem tudta mit tehetne egy őrült parancs ellen. Nem tudta hogyan szállhatna szembe egy gyilkos gépezettel és mit tehetne, hogy ilyesmi ne történhessen többé. Hogy nem menjen arra a cigányútra soha többé senki!
Szerintem…

 


Szerző: Kökényesi Gábor  2009.08.01. 16:15 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jerrymouse.blog.hu/api/trackback/id/tr571281642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyica · https://tarkabarka.blog.hu/ 2009.08.03. 19:05:49

A testi sértésekről készíthető látlelet.Így az is megállapítható,
hány napon belül gyógyulnak.De ki mondja meg egy szóról,egy
hangsúlyról,egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről,meddig
lehet utána életben maradni,s miféle belső vérzésekbe hal bele az ember? ( Ancsel Éva)

Szerintem...
süti beállítások módosítása