és csoda történik...

A Csík zenekar háza táján ismét olyasmi született, ami nem skatulyázható be sehová sem. Kicsit ez és nagyon amaz. Hamar vége lehetne ennek a szösszenetnek, ha annyit írnék csak, hogy nagyon jó lett, de ennél több lett ez a lemez. Hagyományőrző barátaim nem féltek szakítani a népzene poros hangzásaival. A széki és a szilágysági dallamok a modernnek számító hangzásvilág eszközein szólalnak meg, míg a popzene klasszikusait autentikus hangszerek varázsolják elő nekünk.
Nem középiskolás fokon.

A Holdfényszonáta a cimbalmon táncoló verők alatt, olyan forrás tiszta hangokkal lopja magát az ember fülébe, hogy eszünkbe sem jut hogy a süket mester nem is erre a hangszerre álmodta meg szerelmetesen szép művét. Örülne, ha hallaná. A szerelmes Juhász Gyula is békében megfér Hoboval, aki egy helyben csavarogja be a világot. Kiss Tibi egy dal erejéig megint szembetalálkozik régi önmagával. Leülnek egy pohár italra. Nevetnek egyet ezen az egészen, majd mintha misem történt volna tovább mennek. Lovasi Andris újra beleszeret a világba és megcsalatva ugyan, de örökkön reménykedik annak jóságában.

A lemez végére maradt a java. A Csík zenekar és a Vivace kamarazenekar közös örömjátéka Lukács Miklós cimbalmművész komponálásában. Ez a népimuzsika és a klasszikus zene ügyes és arányos kevercse, amiből kihallatszik az egymást végtelen tisztelő művészek együtt zenélésének első megilletődés utáni önfeledt öröme. Örömzene egymásnak. Nekik.
Nektek.

A lemez minden dala egy-egy festmény. Szép hangulatokban megalkotott lélekképek zeneecsettel álmodva. Különböznek egymástól - mint mi - és egyformák is. Mint mi. Egyik szerelmes, míg a másik csalfa. Mint te és én. Tébolyultan-feketén-gonosz, vagy fehér-galamb-lelkű. Mint én és te. Gyors szívverésű és álomba ringató, mint az élet.
Csoda.

Nehéz elfogultság nélkül jóbarátok gyermekéről írni, de talán nem is az objektivitás most a cél. A tényeknél maradva annyi a hír, hogy szombaton jelent meg a Csík Zenekar új lemeze, melyre már régóta vár az igényes zenét kedvelő közönség.
Melynek muzsikájára akaratlan is táncra mozdul a lábunk.
Hiszen vérünkben van ennek a megfogalmazhatatlan valaminek a ritmusa.
és csoda történik...

Szerintem...

Csík Zenekar: Szívrablás