A kérdést egy ma reggeli példával tudom illusztrálni.
A piros hetes szokatlanul üres volt. Ez azért volt, mert párban járnak és az előző elvitte az utasok javát. Hiszen ha kottázni szeretném a menetrendet, akkor két busz hosszú szünet és megint kettő piros csuklós. Nem vagyok szakember, de nem hiszem, hogy ez így jobb, mintha rendszeres, de sűrűbb időközönként járnának.
A buszvezetője nem tudom hová sietett, de úgy száguldozott, mint aki nem ismeri a KRESZ-t. Tövig nyomta a gázt majd a lámpáknál és a megállóknál a féket. Az utasok csak azért nem dőltek egymásra, mert mindenki igyekezett leülni és a megállókban felállni, hiszen csak ott volt biztonságos. A buszvezető fülében a zenével biztos nagyon élvezte a városi rallyt, de mi utasok már kevésbé.
Aztán mikor megérkeztem a célomhoz a száguldó busz egyszerűen nem állt meg a megállóban. Az ablakon keresztül csodálkozva néztük egymást a megállóban várakozókkal, de a piros hetes köszönés nélkül robogott tovább. Ez már sok volt nekem. Ezért nagy nehezen előre mentem, hogy megkérjem a gépkocsivezetőt, hogyha lehet álljon meg valahol, mert így is késében vagyok. A számról olvasni nem tudott, ezért kivette a füléből a dugót, majd közölte, hogy legközelebb álljak fel időben. De hogyan, ha úgy billeg a busz, mint egy űrhajósképző eszköz a NASA-nál? Örültem, hogy a székről nem estem le nemhogy álldogáljak az ajtóban. Ekkor ért a megállóba, ahol akkorát fékezett, hogy hiába kapaszkodtam felkenődtem a szélvédő belső oldalára. Majd röhögve közölte, hogy mi van majom, nem tudsz közlekedni?
Magam béketűrő embernek tartom, de ekkor bennem is elszakadt a cérna. Mi lett volna, ha egy kevésbé nyugodt emberrel történik mindez? Mi van, ha annak az illetőnek fegyvere van és kicsit labilisabb idegállapota?
Nem tudom, de sejtem és - a szemközti megállóban állva – lelki szemeimmel már láttam is hogy hogyan terülnek szét a szélvédőn a kiloccsant fejének darabjai. Hogyan reccsen a kéz és combcsontja. Lilul be a megütött combja. Miként fordul ki a csuklója és a bokája. Pont úgy, ahogy a biztonságos közlekedésre vágyó utasoké mikor így vezet egy erre a pályára alkalmatlan pökhendi és tenyérbemászóképű hivatalos személynek látszó tárgy.
Szerintem…
Utolsó kommentek