Összeültek az ellenzéki kerekasztal lovagjai. Bár sokan hiányoznak a régi fiatalok közül. Van, aki már egy másik pártot irányít. Akad, aki a közelébe sem megy a politikának. És akad olyan is, akire már senki nem emlékszik, mert megtiltották. De a kitartóak - akiknek nem tud meszesedni a gerincük és szelektív a memóriájuk - azok itt vannak.

A főhelyen Viktor ült, aki mostanság egyre türelmetlenebbül várja, hogy a nemzet megmentőjeként belovagolhasson az Andrássy úton Pestre. Igaz tanácsadói csitítják, hogy az nem lenne olyan jó, mert most még kissé nehéz lenne kivonni az országot a világválság hatása alól, de ő ennyire nem ért a mai közgazdász hókusz-pókuszokhoz.
Ő csupán Marxot tanult anno.

- Tisztelt hölgyeim és uraim! Ötletek? – kérdezte tömören és körbe nézett. Kerülték a tekintetét. A magasabbak – tehát mindenki - igyekeztek összetöpörödni. – Csak bátran! Ma megengedem.
Senki nem szólt. Csak a sarokban egy pincér fiú nézett egyenesen az elnök szemébe, majd nagyon lassan, bátortalanul emelte fel a kezét. Az elnök kénytelen kelletlen biccentésével megadta a szót a tálcáját szorongatónak.

– Csak kérdeznék. Ha lehet...
– Tegye! - bíztatta Viktor.
- Mikor volt legnépszerűbb az elnök úr?

Az asztalnál halk moraj jelezte a résztvevők nem tetszését. Az egyik hölgy keresgélni kezdett a kezében lévő iratok között, majd az elnök elé tette az egyik összefűzött dossziét. Viktor belenézett és kijelentette, hogy húsz éve.
A pincér nem szólt csak várt. Hátha megértik, mire akar kilyukadni.
De hiába.

Az elnök – mivel róla volt szó – érdeklődve figyelt.
A fiú újra kérdezett.
– Mit tettek akkor az ismertségért és a népszerűségért?

Az okosok egymással kezdtek vitázgatni, de az elnök elébe ment a találgatásoknak.
– Igazából nem kellett semmit sem tenni. – válaszolta. – Az akkoriban történelmi helyzet volt, ami sodort minket magával. – jelentette ki.
A pincér ekkor feltette utolsó kérdését.
– És most nem lehetne újra történelmi helyzetet csinálni?

Az asztaltársaság méhkasként bolydult fel. Új rendszerváltás?
- Én nem veretem meg magam újra a zsarukkal! – jelentette ki az egyik.
- Most menjek Prágába lecsukatni magam vagy ráérek a jövő héten? – kérdezte a másik.
- Meg van a megoldás, tisztelt hölgyeim és uraim! - csitította őket az elnök. - Ássuk ki újra Nagy Imrét!

 

A döbbent csendet csak egy vékonyka hang törte meg.
- Minek? 
– Mert akkor újra eltemethetnénk.
– Nem értem. – mondta újra a cérnahang.
– Mit nem értesz Zsuzsika? Kiássuk. Majd újratemetjük és akkor Viktor ismét elmondhatja a leghíresebb rendszerváltó beszédét.
– Ja? Ja. Ja! Értem. – mondta kerekre nyílt szemmel Zsuzsika, de fogalma sem volt. Ezért megint kérdezett.
– És az oroszokat is visszahívjuk, hogy ismét követelhesse a kivonulásukat?

Kövér szemmel láthatóan komolyan elgondolkozott ezen az ötleten.
– Végül is… Ha már elkezdtük újrajátszani a történelmet, akkor ez is beleférhet.
– Ez azért túlzás lenne! Nem? – csattant fel Tamás. A rendőrattak és a tévéostrom még rendben. De az orosz katonákat, kérlek ne! – nézett könyörgően az elnökre.

De Viktor nem szólt.
Csak a szemében csillant fel valami furcsa fény.

Szerintem…