Az én jelentésem – 2006. október 23-ról

Azt az ünnepi hétvégét a gyermekemmel töltöttem. Hétfő délelőtt kivittem a Corvin-közbe, ahol felmászott a kiállított járművekre és meghallgatta az apja történelem óráját. Békésen sétáló családok és jelmezes fiatalok lepték el a környéket.  

Délután már egészen más volt a helyzet. Csíkos zászlót lengető és harcra felkészült békés tüntetők gyülekeztek valamilyen jelre várva. Mondogatták, hogy a Kossuth térre vonulnak, amit hajnalban lezárt a rendőrség, hiszen napközben nemzetközi delegációk adták egymásnak a kilincset az ország házában. Tisztában voltak vele, hogy a rendőrség nem engedi őket oda és ebből balhé lesz.

Kiadták a jelszót. - Irány a Kossuth tér! De az Astorián keresztül, ahol a FIDESZ készülődik a nagygyűlésére. Ott aztán teljesen összekeveredtek a FIDESZ békés ünneplői az Üllői út felől érkező kiabálókkal. Akadály nélkül vonultak az Alkotmány és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződéséig, ahol viszont kordon várta őket. Azt egy rúgással ledöntötték. A rendőrök pajzsos oszloppá fejlődve állták útjukat pár sarokkal feljebb. Rövid közjáték és nemzeti performance után elkezdődött az oszlatás, hiszen a ledöntött kordonok mögött már egy rendezvényt biztosítottak törvényesen.

A tömeg kisebbik része a Nyugati felé vette az irányt, míg a többiek a Bazilika felé szaladtak. Előkerültek a sálak, a sörösüvegek és a régi rigmusok. Egy troli beragadt a zsaruk és a folyvást visszavonulók közé. Ezt védendő az Arany János utcánál húzták meg az első frontvonalat a rendőrök. Az újságírók és fotósok keresték a legjobb helyeket, de most nehezebb volt bejutni a rendőrfal mögé, hogy ott lehessünk a történések közepében.

Erősítés érkezett mindkét oldalról. A Nyugati térről menekülők a kis utcákon visszaszivárogtak az Erzsébet tér felé hátráló társaikhoz. A zsaruk csapatszállítóitól és vezényszavaitól lett hangos a környék. Mikor úgy érezték, hogy elegen vannak ismét támadásba lendültek a skandálva dobálózók. Ekkor már az Andrássy útig szaladtak. A sorfal utánuk.
Nekem ekkor esett le a tantusz.

Ezek ennyire gyávák vagy valami céljuk van azzal, hogy igazából nem harcolnak azért, hogy a Kossuth térre jussanak? Ja, Persze! A FIDESZ tudatos-helyszín-választott nagygyűlése. Előjött belőlem az értetlenül-kérdező énem. Odamentem a parancsnokhoz és megkérdeztem, hogy szándékosan halad-e az Astoria felé. - Az a parancs, hogy oszlassam szét a randalírozókat. - válaszolta. De arra egy másik törvényesen bejelentett rendezvény folyik éppen. Azzal mi lesz? Szemmellátható volt a döbbenete. - Nem tudod, hol van a rendbontók tömegének a vége? - kérdezte. Nem tudtam, de nem tartott semeddig elsétálnom a Deák térig, ahonnan belátni az egész Madách teret. A tömeg eleje addigra már a Dohány utca magasságában járt.
Összeért, ami összetartozott.

Akkor most mi legyen? Délután négy óra volt. Egyetlen megoldásnak az tűnt, ha a rendőrség nem mozdul a Bajcsy és az Andrássy kereszteződéséből addig, ameddig engedélyt kapott a FIDESZ a gyűlésére. Ez az időpont az este hat óra volt. A sorfal nem ment tovább! Dobálták őket, kiabáltak, de ők nem mozdultak. A kiemelők néha kiszaladtak egy-egy hangadót elfogni, de igazából passzív védekezésre rendezkedtek be. Közben persze még több egység érkezett. Lovasok és egyebek. De a sorfal ekkor sem mozdult! A parancsnok bemondta a rádióba is, hogy mostantól az Astoriánál zajló FIDESZ nagygyűlést biztosítják.

Fél hat körül az egyre idegesebb és tehetetlenebb tömeg elkezdte a rombolást a Madách téren. Az ott kiállított betűket és muzeális járműveket barikádként tolták a rendőrök felé. Előbb egy teherautót, majd egy páncélozott kocsit. Háromnegyed hatkor nagy motorbőgéssel elindult a T-34-es tank. A tömeg üdvrivalgással követte a félelmetes fegyvert. Szinte érezni lehetett a megnőtt adrenalint a levegőben. 

- Jön egy tank... - harsant fel a kézirádió.
- Na, végre! - sóhajtottak fel a sorfalban.
- De szembe!
- Na bazz...!

Ezzel a helyzettel nem tudtak mit kezdeni a zsaruk. Ilyesmire -valahogy- nem voltak felkészülve. Meglódult az egyik vízágyú, hogy megvédje bajtársait. Keresztbe fordult a tank előtt, ami ekkor megállt az Anker köz magasságában. A sorfal kénytelen volt elmozdulni és túlmenni a tankon, hiszen az nem kerülhetett ismét a rendbontók kezébe. Ezzel viszont feladták azt a biztonságosan szűk és védhető helyet, amit több mint másfél órán át könnyedén tartani tudtak.

Parancsba kapták, hogy védjék meg a kiállított eszközöket és a Madách teret! Ekkor szabadult el a pokol, a könnygázfelhő és a lovasroham.

Ugyanis a Madách téren már nem csak a felhergelt dobálózók voltak, hanem az addigra véget ért gyűlés résztvevői is, akik nem tudni miért annak ellenére akartak – kisgyermekkel és a nagymamával – arra hazamenni, hogy a színpadról többször is bemondták: senki se menjen a Deák tér felé, hiszen órák óta hallhatóan folyt a balhé. A rendőrök válogatás nélkül szorították ki az embereket a térről. Szerintem nagyon kemény eszközöket alkalmaztak és nem voltak toleránsak senkivel - de ez valahol érthető is - hiszen nem mindennap ment szembe velük egy ellenséges tank. Kifejezetten elszánt lett a megtámadott karhatalom. És ehhez nem kellett parancs, csak egy helyzet, amitől felszökött bennük a harci-láz. És persze a rendőrségi törvény paragrafusai. Melynek értelmében az állampolgárok kötelesek a rendőri felszólítást követően a területet elhagyni, függetlenül attól, hogy milyen okból, illetve célból tartózkodnak ott. Amennyiben a rendőri felszólítás ellenére a jogellenes demonstráció résztvevői a tömegoszlatás helyszínén maradnak, úgy azzal megvalósítják a rendőri intézkedés elleni engedetlenség szabálysértését, és ez megalapozza az érintettek elfogását és előállítását.

Este hat órára bevédték a Madách teret, de az Astoriára nem ment be egy zsaru sem. Hogy védjék a zsinagógát egy egység a Rákóczi-Dohány-Síp utca kereszteződésben állt fel alakzatban. Egy másik a Wesselényi utca felől védte a teret. A legerősebb pedig a volt Filmmúzeummal egy vonalban állt meg, mivel az Astorián még ott volt az a több tízmilliós hang és fénytechnika, amit a FIDESZ telepíttetett oda, hogy hívei jobban élvezhessék az ünnepi műsort. Az Astoria nem volt műveleti terület! egészen addig, amíg a helyszínbiztosításra felkért cég képviselője nem jelezte az oszlatást irányító parancsnok felé, hogy összepakoltak és átadták a teret a rendőrségnek. Ez este hét órakor volt. Szó sem volt itt szétvert rendezvényről.
Sőt.

Egy órát állt a rendőrfal az Astoriától pár száz méterre és várt, hogy az esetleg ottmaradt valóban békés megemlékezők hazamenjenek. Akik később is ott maradtak, azok tudták mi következik és vállalták ennek következményeit is. Mikor a Kossuth téren este hét után elkezdődött az ünnepi fényjáték, akkor kezdték lőni az Astoriát könnygázgránátokkal. Három irányba szorították a tömeget, majd sorfallal bevédték a területet. Az egyik egység a Nemzeti Múzeumnál védte a Bródy Sándor utcát.

Egy másik a Petőfi utcában sorakozott fel az Erzsébet-híd irányában, míg a többiek utcai harcba bocsátkoztak a Rákóczi úton barikádokat emelő keménymaggal.

A televíziók egymásra licitálva igyekeztek elfoglalni a legjobb erkélyeket a Petőfi utca bérházaiban, hogy élőben mutathassák a háborút. Az egyik parancsnok jelezte, hogy valamelyik tv stáb beragadt a dobálózók és a rendőrök közé, ezért nem megy tovább a sorfal. Kollégák bajban? Nekem sem kellett több. Átnyomtam magam a sorfalon, hogy megnézzem mi történt. De szerencsére csak az egyik közvetítőkocsi nem tudott kiparkolni, mert egy másik televíziós csapat kisbusza rátolatott.
 

Később viszontláttam ezeket a képsorokat egy kissé átdimenzionálva!

A Petőfi utca szűk, de magasak a házai. Itt nem csak a szmog áll meg hanem a könnygáz is. Mindenkinek folyt a szeme. Egyik tűzoltó barátom tanácsára kértem egy-két műanyagpalack infúziót egy arra haladó mentőautóból és akin láttam, hogy nagyon szenved annak lemostam az arcáról a gázt. Eleinte csak újságíró kollégák, fotósok jöttek, hogy segítsek, de később már rendőrök és nézelődők is. Ekkor kaptam egy fejvédőt az egyik parancsnoktól azzal a felkiáltással, hogy a kő nem válogat. Igaza volt.
Persze ezek a képek is bejárták a sajtót.

Éjfél körül elcsendesedtek az események. Elkészült egy barikád a Szabadsajtó útján, amit békés tüntetők - a támadásra - lelocsoltak benzinnel. De begyújtani már nem tudták, mert a vízágyúk a roham előtt vízzel eláztatták az összehordott lomokat. Ezután fél kettő körül két hókotró kezdte meg a barikád felszámolását. Az egyik a pesti a másik a budai oldalon. A radikálisok felmorzsolódott csapatai a Váci utcában szaladtak kétfelé, nyomukban a rendőrökkel.
Persze én is mentem. Fejemen a parancsnoki fejvédővel. Útközben az egyik kapualjban egy francia fiatalt ápoltam míg a mentők oda nem értek. Majd az egyik rendőr lett rosszul a Vámház körúton.
Neki is segítettem. 
A csata a kör bezárásával hamar véget ért. A rendőrök még reggelig járták a belváros kis utcáit, de ekkor én már aludtam.

Később megdöbbenve hallottam, hogy a FIDESZ elnöke felháborodásának adott hangot Brüsszelben, mert a Gyurcsányi diktatúra szétverte az ő békés megemlékezését. Mi van? Aki ott volt az tudja, hogy ez hazugság. Hiszen a hatig bejelentett rendezvény helyszínét csak este hét után foglalta el a tankkal megtámadott rendőri erő. Ezt bizonyítja az is, hogy nem esett kár a rendezvényre épített kivetítőfalakban és a hatalmas hangszórókban sem.

Utólag persze lehet üldözni, megfélemlíteni és karaktergyilkosságokkal hiteltelenné tenni a szemtanúkat, de akkor is kimondom: az érzésem az, hogy itt valakik nagyon előkészítették a terepet egy véres puccshoz. De nem jött be! Köszönhetjük ezt annak a pár józan embernek, akik átláttak a szitájukon és ezzel áthúzták azt a forgatókönyvet, amit utólag Balsai megpróbált kozmetikázni. Mert mi lett volna, ha a rendőrök nem állnak meg másfél órára az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében? Mi lett volna, ha sikerül ráhúzni őket az Astoriára? Miért indultak el a békés ünneplők az órák óta tartó balhé irányába? Miért igyekeznek utólag meghamisítani a történteket a Balsai -féle jelentésben?

Tény, hogy ami történt az szégyenfolt a magyar történelem lapjain. Meghurcoltak embereket a törvény és a nyilvánosság előtt. Pro és kontra. Emberi sorsok mentek emiatt tönkre. Politikai számításból kettészakítottak egy népet. Családokat és barátságokat téptek szét egy jelképes barikáddal. Újraéledt az „Aki nincs velünk az ellenünk van!” elve. Az akkor történtekről mindenkinek van véleménye, amit befolyásolni szeretnének a politikai erők. Bűnbakokat végeznek ki és szenteket avatnak az aktuálpolitikai érdekek mezején.

De történtek megmásíthatatlan dolgok, melyek felelőssége alól nem bújhat ki senki azzal, hogy elsodorta az események magával ragadó lendülete.
Senki.
Se rendőr. Se randalírozó. Se politikus.
Senki!

Szerintem...