Elgondolkodtam a baloldaliságomon. Mióta az eszemet tudom baloldalon dobogott a szívem. Ez nem volt senki előtt titok. A helyzet az, hogy kezdek arra rájönni, hogy én hiába maradok, ott ahol vagyok, húzna magával a politika. Pártok rendeződnek át. Ideológiailag még ugyanaz az a zászló van vezérhajókon csak az irány jelzi a kapitányok tévelygését. Az egyik demokrataként a baloldalon lavíroz, és onnan próbál halászni. A másik szocialistaként a tőke mellé dögölőzik és így jobbra viszi az ár. A harmadik liberálisként kavarja a … Vihart.
Én szigetként maradok itt, ahol vagyok. A baloldalon. Aztán jönnek a pártok és megszólítanak, hogy értem, helyettem, miattam emelik fel a hangjuk. Köszönöm, de én nem így kértem. Nem mintha annyira jól érezném magam a bőrömben. Nem mintha nem zavarnának dolgok. De nem lehetne inkább beszélgetni? Ez nem csak a pártokra igaz. A törvényalkotókra is. A kettő nem ugyanaz. Szót kellene érteni a választópolgárokkal. Nem számokkal, érthetetlen halandzsával, hiszen nem született mindenki jogásznak vagy közgazdásznak. Hanem emberi hangon, tettekkel.
Közérthetően kell elmagyarázni mit miért! Fárasztó? Persze, de nem azért ment politikusnak az ember fia, hogy megtalálja a hangot az emberekhez? Engem kell meggyőzni, hogy jó felé megy az a hajó. Engem az egyszerű választót. Nem párttaggyűlésen. Nem lakossági fórumokon és röplapokon vagy a médiában. Kézzelfoghatóbb módon. A munkahelyemen. Azzal, hogy megvédenek, mint munkavállalót. Az üzletekben. Kiállnak értem, fogyasztóért. Megvédik a nehezen összekapart kis tulajdonkámat és nem lopják ki a szemem.
Képviseljék az érdekeimet, akkor is, ha a gombot kell nyomni. Mellettem, velem együtt érveljenek, és ne csak hivatkozzanak rám. Kezd elegem lenni abból, hogy olyanok döntenek a fejem felett, akiket köt a párt- és a frakciófegyelem. Ha nem azt a gombot nyomja, amit kiad a frakcióvezetés, akkor megróják. Ha nem ért egyet a felszólaló miniszterrel és inkább tartózkodik, akkor is retorzió éri.
Nem is értem, hogy miért lehet lekérni, hogy ki hogyan szavazott egy kérdésben a független országgyűlésben. Vagy ha az annyira fontos kérjenek névszerinti szavazást. Igaz régen nem voltak gépek és csak kézfelemeléssel szavaztak a képviselőink és arccal tették mindezt. Akkor végül is mindegy. Lássa, aki akarja. De azt akkor sem értem, hogy miért kap büntetést, aki nem a párt, hanem a választói érdekeit tartja szem előtt.
A hétfői szavazások sorában ott lesz az egyik legtöbbet vitatott törvény is. A párt és a kormány véleménye nem azonos. Nem lehet az, hiszen a párt választási programjában más szerepel, mint a kormányprogramban. A kormányprogram már egy koalíciós fából vaskarika. Ötágú, de sárga. A kisebb együttműködő párt erőltette a programba azt a részt, ami nem az egyszerű emberek, munkavállalók érdekeit rendeltetett szolgálni. Ez a program már akkor bukásra volt ítélve, mikor levették a holland polcról. De első a kormánytöbbség biztonsága. Milyen áron?
Akkor levezetem a hierarchiát.
Nem az egóm miatt kezdem így: de vagyok én az állampolgár. Szavazok. Ez jogom és kötelességem.
Van a képviselő, aki megválasztatott. Neki akkor is képviselnie kell az érdekeimet, ha nem rá szavaztam. Bár azt még ő sem tudhatja, hogy rá szavaztam-e.
Ez a képviselő tagja egy frakciónak vagy nem. A frakció tagjai valamilyen elvi alapon együtt politizáló képviselők az országgyűlésben.
Ezek a frakciók ma itthon pártalapon szerveződnek. Abban nem vagyok biztos, hogy nálunk a képviselők más ideológiai alapon életre hívhatnak-e frakciót. De ha nem így van, akkor ez is hiba.
A választásokon nyertes párt jelöli a kormányfőt, akit kormányalakításra kér fel az államfő, akit nem az állampolgár, hanem az állam választ.
A pártok egymás között koalíciót köthetnek. Ezek eredménye a koalíciós kormány, amiben most van egy nagy százalékot elért párt és egy pici. A kutya és az ő farka.
A helyzet pedig most az, hogy ez a farok csóválja a kutyát. A kutya rágja a pártot. A párt a frakciót. A frakció az engem képviselni hivatott és általam is választott egyént.
Aki majd rólam dönt.
Helyettem. Értem.
Értem?
Mi köze ennek ahhoz, hogy milyen zászló van a vezérhajón?
Utolsó kommentek