A politikus a legjobb színész. Eladja magát. Ez nem elítélendő dolog, de nem biztos, hogy mérlegelés nélkül kell elhinnünk, amit látunk és hallunk.

Mint a szappanoperákban. Ha mindent elhinnék, teljes érzelmi leépülés lenne végeredmény. A politikus is egy szappanopera szereplő. Felépít egy képet magáról, amiről úgy gondolja, hogy tetszik a választóknak. Gyermekpuszilgatás. Üzemlátogatás. Mosolygó vezetők, tapsoló emberek. Díszletek és élődíszletek. Ha szétnézünk a világban ez mindenhol így van. Így dolgozik propagandagépezet. Hol látványosan, hol kevésbé. Mostanában kénytelen lesz kicsit jobban megmutatni eszköztárát, hiszen elindult a kampány.

Ezt a népszavazást elveszítette az MSZP!

Ezt mondogatják úton, útfélen. Nem tudom. Nem vagyok jövőbelátó ember. Viszont az érzéseim azt súgják, hogy ezt nemcsak a FIDESZ érzi így, hanem a Szocialisták is. Ennek ékes bizonyítéka, hogy nem tevőleges, hanem passzív, tájékoztató kampányt hirdettek. Semmi demonstráció. Az össznépi-léggömbös-húzzunkbelés-dejóegyütt is elmarad. Ez most nem az a helyzet. A várható eredmények tudatában ez nevetségessé tenné az ügyet, a pártot és a résztvevőket is.

A másik oldal közben hátradől és figyeli a kormánypártok vergődését. Tanácstalanságát. Ereje teljében van. Ha most lennének, az országgyűlési választások agyon nyerné magát. Öntelt magabiztosságát csak néha előtörő pökhendisége árulja el. Nem tud szerény lenni. Ez neki nem megy. Már nem. Bezzeg az elején. Mekkorákat nevettünk egy narancsos akción a plenáris ülésen. Orbán szarkasztikus hozzászólásain vagy beszólásain derült a fél ország. Helyesek voltak. Most? Most pont olyanok, mint akiket akkoriban kigúnyoltak a borostájukkal és farmernadrágjukkal. Most a kampányban is csak nemet mondanak. Ez a legegyszerűbb. A kisgyermek is előbb tanulja meg a nem szót, mint az igent. A nem mellett könnyebb érvelni is. Ez a konzervativizmus egyik alappillére. Nemet mondani!
Háborúznak. Most még csupán szavakkal, de ha nem érik el a kormányrudat, akkor végső kétségbeesésükben lehet ez még másképpen is. Folytatódik, ami az Öszödi beszéddel elkezdődött. Csak durvábban és hangosabban.

A kisebbik kormányzópárt harcolni akar. Végül is ez az ő bulijuk, ha jobban meggondoljuk. Az ő érdekcsoportjukba tartozik az egészségügy. Keményen támad és védekezik majd. Védi a saját és a támogatóinak az érdekeit. Dupla vagy semmi! Túlélésre játszik. A pártelnök és a párt túlélésére. Ez már a végső kétségbeesés háborúja lesz. Drága kampány. Sok magyarázkodás. Teljes lebőgés. A több éves rossz kommunikáció most visszaüt. És fájni fog!

Az MDF nem kampányol. Minek? Ő is tudja, ki nyer. Ők. Mellesleg ha az SZDSZ kénytelen-kelletlen kiszáll a kormányzásból valaki kell a Szocialisták mellé és Dávid Ibolya örömmel venné át jól megszokott tárcáját. Kivárnak. Titkos szövetségesként csendesen a kisebbik koalíciós pártnak tesznek majd keresztbe. Hátha a helyükre léphetnek. Ők azok, akik kispártként arra a mérlegnyelve szerepre vágynak, ami most a liberálisok kiváltsága. Ezért ide is és oda is dörgölőznek. Lelkük rajta.

A szakszervezetek sztrájkokkal igyekeznek majd megzavarni az emberek gondolatait és életét. Már február elsejétől leállnak a vonatok. Ismét az utcára viszik érveiket. A politika szó szerint beleszól a mindennapjainkba. Kampány eszközzé degradálódik a sztrájkjog is. Ez a jövőre nézve nem túl, bíztató. Mi lesz a következő alapjog vagy intézmény, amit legközelebb maga alá darál majd a pártpolitika?

Eközben pedig a Szocialisták pártja rohamosan összezsugorodik. Elhagyják. Elöregszik. Nincs senki, aki felvehetné a kesztyűt? Nincs, aki továbbvihetné a zászlót? Mi lehet ennek az oka? Nem nevelte ki a párt a fiataljait? Volt, akit korán dobott a mélyvízbe volt, akit sosem engedett közel a tűzhöz? Nincsenek olyan fiatalok, akiknek a szavára odafigyelne az ifjúság?
Öregszik a Szocialista Párt. Nem kicsit. Elveszíti a fiatalok támogatását. Elhagyják az eleinte lelkes ifjú titánok is. Marad egy-két dísz-fiatal, de ők sem bírják sokáig a sok bulit és zéró érdemi munkát. Nincs a szocialistáknak utódlása. Ezt azok tudják a legjobban, akik harcolnak az olyan intézkedésekért, amik leginkább a fiataloknak tesznek keresztbe. Érdekes, hogy ezek az ifjúságot súlyosan érintő intézkedések mindig a koalíciós partner ötletei voltak. A Horn kormány alatt is ők hozták fel a tandíj ötletét. Igaz kellett hozzá az MSZP is, de akkor már rég a farka csóválta a kutyát.

Mára már lehet, hogy az a tét, hogy marad-e nagy párt az MSZP?

Rossz lenne ilyet kimondani. De nincs kitől megkérdezni, hogy így van-e. Nem válaszol senki? Hol vannak ilyenkor a képviselőink? Miért nem szólnak a választóikhoz? Miért nem bíztatják őket? Talán maguk sem bíznak már ebben az egészben? „Képviselőink” ellavíroznak az oldalvízen és csendben sütögetik a maguk kis gesztenyéjét. Ezért cserébe nem is kér tőlük mást a párt csak azt, hogy a megfelelő gombot nyomják a megfelelő időben. Ennyit. Semmi feladat. Semmi kidolgozandó ötlet. Közös munka. Azt bízzák a nagyokra! Kényelmes, de megalázó helyzet.
Nekem az lenne!

Na, jó! A politikus is ember legyen az bármilyen oldalon. Hibákkal és jó tulajdonságokkal. Ő is kanállal eszi a levest. A kampányokban a propaganda dolga, hogy kiemelje a jobbik profilját. Lenne a dolga. Mostanában viszont inkább a sárdobálás folyik. Ha a másik sarasabb, akkor én kevésbé látszom annak. Ez az alapelv. Ez látszik minden megnyilvánulásból. Egymásra és hátrafelé mutogatás. Ez van mostanság a párbeszéd és közös megoldáskeresés helyett. Ehhez viszont befogadó hallgatóság is kell. Olyanok, akik feltétlen hívőként elhiszik, amit a politikusoktól hallanak. Akik csak az egyik oldalról fogadják el a véleményt és azt kiplakátolják magukra politikai hitvallásként. Akik nem engednek a negyvennyolcból. Azért sem és azért is!

Ők a fanatikusok, akik mindig ugyanolyanok minden oldalon. Akik számára elképzelhetetlen, hogy a másik oldalon valaki nem is mond akkora hülyeséget. Akik nem is hallják a másikat, csak azt nézik, ki beszél. Akik azt gondolják, hogyha a másik megenged magának valamit, akkor ez őket is feljogosítja hasonló tettekre. Pedig attól lehetnének különbek, ha ők nem tennék meg ugyanazt. Még akkor sem, ha azt másképp tennék. De ezt már nem értik, mert nem akarják érteni. Ha valaki mást mond, mint amit ők gondolnak, azt helyből jelzőkkel bélyegzik meg. Akik nem figyelnek senkire csak a bálványaikra. Ilyenek minden oldalon vannak. Nem látnak, csak néznek.
Ők a legveszélyesebbek, mert öntörvényűek és hosszas észérvekkel történő győzködés után is csak ugyanazt tudják hajtogatni, hogy „négy láb jó, két láb rossz!”

Ők kitartanak. Köztük és velük mostanában nem lesz párbeszéd.
Pedig nagyon kellene!
Ők a propaganda igazi áldozatai.

Szerintem…