„A művész azért hazudik, hogy feltárja az igazságot, míg a politikus azért, hogy elrejtse”
- V -

Pártok halnak és születnek mostanság.
A jobboldal tudatos szétverésével Orbán elérte, amit senki nem gondolt volna pár parlamenti ciklussal ezelőtt. Egymaga uralja a jobboldalt. Széltől középig.
Sőt!
Talán még tovább.

Hosszú ideig a szocik magabiztosan indultak minden választáson, hiszen miután – kénytelen-kelletlen – összeboltoltak az Szabad Demokratákkal szinte teljes egészében uralták a baloldali és liberális ideológiai csatamezőt. Ezzel szemben a másik oldalon elaprózódott az erő. Előbb A Csurka -féle MIÉP tűnt el a demagógia mocsarában, majd Torgyánék szaporodtak osztódva. Az MDF hűséges szavazói is inkább átpártoltak Orbánhoz mikor látták, hogy szeretett pártjuk kevésbé kedvelt vezetői nagy érzékkel találják meg szövetségesüknek a veszteseket. 

A FIDESZ pedig gömböcként dagadt. A MIÉP helyén maradt űrbe szivárgott be a JOBBIK és a fasisztoid-rasszista ellenségképek festegetésével ott is ragadt. A liberálisok nem bírták az elnökváltásokat és inkább egy a semmiből előbukkant kezdemény mellé álltak, mígnem arról is kiderült, hogy csupán egy réskitöltő rétegpárt, amit egy két pofonnal akár haza is lehetne kergetni, ha a lényegi kérdésekben, a megfelelő pillanatban nem támogatná a sallerosztogatót.

Mi maradt a baloldali, gondolkodni is képes, szavazóknak?
Mondhatnám, hogy a szocialisták, de manapság ez sem igaz. Ők most nagy erőkkel egymást pofozzák. Mesterházy egy olyan pártot vezet, ami annyira demokrata, hogy képtelen megegyezni még abban is, hogy hányadán áll önmagával. Akkor most hány párt is az az egy párt? Ki is vezeti? Kik vannak mellette és kik azok akik keresztre feszítenék, ha tehetnék? Miért darabolják apróra önnönmagukat? Hiteltelenné vált politikusok keresik rég megkopott fényüket, amiben rozsdásan tündökölve igyekeznek szentnek látszani. A fiatalok csupán dísznek vannak és azt hiszik, hogy majd valakik a hónuk alá nyúlnak és megemelik őket egy jól csengő pozícióba, ha a megfelelő szekértábor tüzét táplálják.

Akkor most kik dolgoznak és kik azok, akik – megélhetési politikusként - csupán a túlélésért loholnak az események után lógó nyelvvel?

Azt vettem észre, hogy mindegyik párt körbevette magát azokkal a képmutató fenékfényesítőkkel, akik csak addig játszanak empatikus képviselőt és hű szolgát, amíg az ő pitiáner kis életüket nem teszi sínre a hálásan kegyes pártelit. Akik csak szűk környezetükben képesek hangadók lenni a sok bólogatva bégető birka közt, akik - pártkatonához méltón - parancsra emelik fel a kezüket, akkor is ha nem értik miről is szavaznak. Mert remélnek valamit. Na, nem azt amiről a nagy nyilvánosság előtt beszélnek. Nekik elég, ha egy lépéssel közelebb vannak a tűzhöz és a melegben végre meghallgatják a önnönmagukról szóló történeteket. Ettől érzik magukat különbnek a szomszédjuknál, akit már régen nem érdekelnek a politikusok, mert ő sem érdekli őket. A pártok képviselői láthatóan nem a választókörzetük közösségéért dolgoznak, hanem saját megélhetésükért igyekeznek mindenkit elvtelenül félrelökve a húsosfazék mellett maradni. Ezért nem mernek változtatni, ténylegesen tenni és odafigyelni a fiatalok jobbító szavára. Változtatni nem mernek és nem engednek.
Nekik így jó minden, ahogy van!
Nekik lehet...

De mi van azokkal, akik felkavaróan új gondolatokkal jönnek és akiket pozíció és kenyérféltésből kiszorítanak a pártból? Ők rövid küzdelem után partvonalon kívülre kerülnek és szép lassan lemorzsolódnak. Majd keresnek egy olyan közösséget, ahol figyelnek a véleményükre. Ahol megvitatják velük a dolgokat és nem csak legyintve kinyilatkoztatnak. Ahol nem csak kérdezhetnek, hanem tőlük és kérdeznek. Egy agilis fiatalnak nehéz ilyet találni, hiszen a sztálinizmus negyven éve nem múlt el nyomtalanul a pártpolitikában sem. A régi káderek nem a demokrácia alaptételein szocializálódtak. Ők a diktatúrában mozognak otthonosan. Abban, amit ők diktálnak. Még ha ez csak egy kerületi vagy városi kiskirályság is.

Hiányoljuk a politikai kultúrát? Azt könnyű! De hol tanulták volna meg, hogy miről szól a demokrácia ha sosem láttak olyat? Vagy ha mégis, akkor félnek tőle. Nekik csak addig van demokrácia, amíg az ő érdekeiket szolgálja. Addig jó nekik egy párt, amíg annak tagjai ellenvélemény nélkül tartják őket a pajzsukon és kérés nélkül menetelnek velük a semmi felé. És persze fizetik a tagdíjat. Mert véleményem szerint a legtöbbjének csak az számít, amit a hónap végén lerak a konyhaasztalra.

Itt már régen nem ideológiák politizálnak. Régen nem rólad vagy rólam szól ez az egész. Te már csupán eszköz vagy! Egy szám. Egy adat. Egy rabszolga, ami nem számít. Hiszen azt tesznek veled, a te nevedben, a te felhatalmazásoddal, a te életeddel, amit akarnak.
Azon a pénzen, amiért te dolgoztál.

Szerintem...