Orbán Viktor már előrehozott választásokat emleget. Ki tudja? Tudna az MSZP egyedül kormányozni? Kiugrik az SZDSZ a koalícióból? Mi lenne a helyes döntés?

Ismét kemény és őszinte beszédet mondott a miniszterelnök. Kapkodhattak levegő után azok, akik még mindig nem értik a lényeget. Akik nem látnak az orruknál és pitiáner érdekeiken túl. Akik nem képesek felvenni a ritmust. Azt az ütemet, amit egy dinamikus, szókimondó és céltudatos fiatalember diktál. Igen diktál. Na, nem úgy, ahogy egy másik pártban. Ő fut legelöl. Mutatja az utat, hiszen nála a térkép. Neki nem az a fontos ki megy a menet élén, hanem, hogy tudja az irányt és a tartsa a tempót. Ha lenne más, aki képes lenne vezetni az országot, akkor együttműködve segítené a munkáját.

Vannak, akik színjátéknak hiszik ezt az egész „reformosdit”. Vannak, akik a partvonalról kiabálnak lest. A legtöbben pedig engedik magukat sodorni az árral. Abból nagy baj nem lehet. Aztán hazamennek a kis birodalmukba és az asztalra feltett lábbal nem csinálnak semmit. Várják a csodát. Várják, hogy a fiatalok elárasszák a pártirodát. Várják, hogy helyettük dolgozzanak és ötleteljenek. Persze értük. De a fiatalok nem jönnek. Az idősek megfáradnak. Az iroda üres és rideg. Ilyenekkel van tele a párt. Nekik is üzent a pártelnök.

Emberek! Ébresztő!
Az nem megy, hogy csak szavazásnál használjuk a kezünket! Egy ügy vagy ember mellett letett voks a voksolót is kötelezi. Nem lehet a felelősséget azzal elhárítani, hogy én szavaztam oszt jó napot. Tenni kell! A magunk kis környezetében, de folyamatosan. Egy régi vicc jut erről eszembe.

A tengerjáróhajón bazsevál a zenekar. Az egyik szünetben a brácsás kimegy a fedélzetkorlátjához dohányozni. A hajó közben jéghegynek megy és elkezd süllyedni. Rohan ki hozzá a prímás:
-Hát megvágy őrülve te bibás? Te csak itt cigárettázol miközben sűlyed a hájó?
-Mit izgulsz? – szív bele a koprsószegbe a brácsás – Á tied?

Valahogy rá kellene jönni, hogy ez a mi tengerjáróhajónk közös. Nem csak a kapitányé, hanem a legénységé és az utasoké is! Ha halad, akkor is, ha süllyed, akkor is. Nem várhatunk folyamatosan külső segítséget. A kapitány sem lehet ott minden poszton. Ha nem segítjük egymás munkáját, akkor nem érünk el sehová.

A koalíció.

Mindent meg kell tenni, hogy a kormánytöbbség egyben maradjon. Ha nem marad, akkor az, több mint válság. Az a kormány bukása. Ez mindenki számára világos. Ezért vizionál már most Orbán elnök úr előrehozott választásokat.
De mi lehet az együtt maradás ára? Ki tiktálja a feltételeket?
Ha körülnézünk a koalíciós partner háza táján, akkor láthatjuk, hogy mára csak a parlamenti szavazataikra van szüksége a szocialista pártnak. Ezt kár is lenne tagadni. Ezeknek a voksoknak viszont ára van! Nem is alacsony. De mostanában már kevesebbet érnek a liberális szavazatok. Ennek az okait nem kell felsorolni. Mellesleg ne tagadjuk meg az MDF-et, akik kértek és kaptak is segítséget a legutóbbi parlamenti választásokkor. Ennek a segítségnek is van ára és ezt a számlát most be lehet hajtani. Az MDF okosan azt hirdeti, hogy nem lépne koalícióra a szocialistákkal. Naná! De közben kacsintanak, hiszen mint mindegyik kispárt ők is a legjobb alkupozíciót keresik.

Ha kiugranak a szabad madarak koalícióból, akkor végleg eltűnnek a politikai palettáról. Ezzel ők is tisztában vannak. Ha maradni akarnak, akkor kicsit lentebb kell adniuk az igényeikből. Ezt még annyira nem érzik, mert még mindig a zsarolás eszközeit használják.
De mi van akkor, ha kiugranak a koalícióból? Kisebbségi kormányzás. Tanulságos lehet. Megtanulhat az MSZP nem erőből, hanem a közös megoldáskeresés szándékával politizálni és dolgozni az országért. Olyan hangon szólni, amit a másik oldal is megért. Nem lekezelően és a hatalom birtoklásának teljes tudatában, hanem véleménykérőn. Meghallgatva a másik felet is. Mi több odafigyelni a véleményére. Tudom ez egy merőben új helyzet lenne, de lehet, hogy erre lenne szüksége ennek szétszakított kis nemzetnek.
Ráébredni végre, hogy csak együtt megy!

Én igenis izgulok, mert az enyém is ez a kis tengerjáró lélekvesztő.

Szerintem…