Egykoron gimnáziumi történelem-magyar szakos tanár volt. Olyan igazi, akire minden diákja szívesen emlékszik.
Szigorú volt, de igazságos.

Miről mondható el ugyanez a két jelző a mai világban?

Közel másfél évtizede élte már a nyugdíjasok keserédes életét. Felesége két éve hagyta magára. Egy este elaludt és nem ébredt fel többet. Örök álom. Ilyen idősen már mindenki így szeretne elmenni. Minden reggel fél hatkor vekker nélkül ébred. Hiába ilyen a szokás hatalma. Szeme felpattan, és csak nézi a szoba plafonját. A körútról az ablakon beszűrődő reggeli zaj gyorsan nő, mint a gyermekek kamaszkorban. Régen közös fekhelyük másik felét még mindig megveti, de a világos ágyneműt egy ágytakaró komor színe óvja.
Egy kétszemélyes ágy. Egy kétszemélyes ember.

A gyermekek zsivaja a legjobb dolog, ami ébreszthet egy apát. A kislány kék szemei még álmosan, de érdeklődve néztek a fürdőszobában borotválkozó férfira. A kisfiú az apja mellett egy hokedlire állva figyelte a pengehasználat fortélyait. Csak a sercegés jelezte, hogy a hab alatt dolgozik a penge. Az édesanya rutinos mozdulatokkal készítette a reggelit a családnak. Mindenkinek megvoltak a megszokott tárgyai és ízei, amitől nyugodtan kezdődött a napja.

Az idős férfi csak üldögél a csíkos pizsamájában az ágy szélén és keresi az okot, hogy miért is keljen fel. Nincsen kedve. November vége van. A város ilyenkor bolondabb, mint máskor. Közeledik a szeretet ünnepe. Neki ez már nem ünnep. Gyermekei nincsenek, mert az egyetlen fiát huszonévesen elvitte egy baleset. Testvérét a háború ragadta el. Senkije sincs. Egyedül bóklászik ebben a pesti bérlakásban, amit még a tanácstól kapott.

A gyerekek még a reggelijüket ették, mikor becsukta maga mögött az ajtót. A lift zörgése betöltötte a lépcsőházat. Az egyetem pár utcányira volt a lakásától, de még mindig hajlamos volt elkésni. Az újságos mint mindig, most is összekészítette neki a napilapokat. Az egyetem bejáratnál a hidegben füstölgő fiatalok beszélgettek. Köszönésüket kalapemeléssel fogadta.

A szeretet ünnepe, neki nem több egy napnál a naptárban. Fát sem állít. Majd fog egy könyvet és olvasgat, mint minden este. Esetleg sétál egyet az üres utcán a fényeket nézegetve. Vacsorára majd egy kevés levest eszik. Kockából. A gondolattól megszólal a hasa. Úgy dönt, hogy lemegy a Közértbe egy pár szem krumpliért. Cipője nem mai darab, ahogyan a kalapja és a kabátja sem. A lépcsőt is nehezen bírja, ezért gyakran megpihen.

Karácsony. Fa. Díszek és ajándékok. A gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy megértsék, hogy mit is ünnepel a világ ekkor. Felesége is szereti a sürgést-forgást. Süteményekkel és finomabbnál finomabb falatokkal rakja meg ilyenkor az ünnepi asztalt. A gyerekek is készülnek. Ajándékokat készítenek a szüleiknek. A fiú majd rajzol, míg a lány ragasztgat valami egyszerű, de kedves dolgot. Együtt díszítik fel a fát és játszanak az új játékokkal. A finom illatok keveredve terjengnek a pici lakásban. Karácsony illat.

Az utcán az emberek egymást tapossák egy-egy agyonreklámozott ketyeréért. Csomagokkal megrakodva egyesével ülnek autóikban a dugóban. A dudát nyomják türelmetlenül. Ő ezt már észre sem veszi. Vagy ha mégis, akkor nem érdekeli. Régen bosszankodott volna, hogy mennyire ostobák az emberek, de ma már nem idegesíti magát ilyesmin. Csendben hallgatja, ahogy a kisgyermek valami kimondhatatlan nevű és általa ismeretlen valamit követel az anyjától. Nem kér. Toporzékolva követel. Már a fejét sem csóválja. Egykedvűen megy tovább az aluljáró felé.

Az egyetem termeiben zajlott az élet. Szerette, amikor a diákjai még az előadás után is kérdezgették. Fiatal kora ellenére nagy tekintélynek örvendett az öreg épület falai közt. Előadásaira gyakran ültek be olyanok is akik az ő kurzusát nem is vették fel. Élvezte, hogy átadhat. A csillogó szemekben egykori önmagát látta. Ahogy szorgalmasan jegyzetel és okos kérdésekkel ösztönzi tanárait a kimerítőbb válaszra. Lelkesek a tanítványai. Szeretik, mert kis dolgokkal nem foglalkozik, de hamar ráérez a hallgatói lelkivilágára.

A téren meleg ételt osztanak. A sor nem rövid. Sőt talán évről évre hosszabb. Kopottas kabátja itt nem tűnik fel senkinek. Előtte egy kissé szagos férfi lógatja az orrát. Mögötte egy hölgy kezében az ételhordóval méltatlankodik. A járókelők ügyet sem vetnek rájuk. Mindenki siet.

A fiatalember ezen a délutánon korábban jött el a munkahelyéről, hogy ő menjen az óvodába a gyerekekért. Felesége olyan munkát kapott, aminek nem ért időben a végére. De kell minden forint, mert a hírek szerint szűkös évek jönnek. Az óvoda csupán pár száz méterre volt a lakásuktól, de ebben a délutáni órában elég nehézkes a közlekedés a városban. Gyalog ment. Ő nem vezetett. Sosem volt hozzá kedve. A felesége viszont imádta az autózást. Így ebből sem volt vita közöttük.

A sor viszonylag hamar odaér a mosolygó jó lelkekhez. A meleg ételt egy vékony műanyag tányérba meri a hölgy és mellé tesz a szalvétába egy szelet kenyeret és egy műanyagkanalat. Még a kesztyűn keresztül is égeti a kezét a forró babgulyás. Megköszönni sincs ideje, mert a mögötte tülekedő hölgy szinte arrébb löki, hogy odaadhassa méretes ételhordóját az ingyen-konyhás-nőnek.

A fiatalember az aluljáró felé vette az irányt. Óvatosan kerülgette a nézelődő embereket. Szeretett volna hamar az óvodába érni. Ekkor figyelmetlenségében meglökött egy kopott télikabátos embert, aki elejtett egy tál forró babgulyást, ami a sáros betonon gőzölögve terült el. Mindketten felemelték tekintetüket, hogy megnézzék maguknak a másikat. A borostás öregúr arcára a szomorúság ült ki. Nem szólt.
A fiatalember zavarában hallgatott.

Ott álltak egymást vizslatva egy ideig, mikor az ifjabb rácsodálkozott az idősre.
- Tanár úr! - mondta halkan. - Megismer?
Az öregember keresi a tablóképeket és neveket az agyában, de sehogyan sem tudja, hová tenni az ekkor már kedvesen mosolygó arcot.
- Kertész Laci vagyok. Akit olyan nagyon érdekeltek a világháborúk - mondta és levette a kalapját.
- Laci - ismétli a tanár úr. - A Kertész Laci - nyújtja kesztyűjét levéve ráncos kezét az idős férfi.

Pár héttel később a nyugdíjas tanár viseltes cipőivel ismét a betont koptatja.  A jeges utcán alig járnak emberek. Busz is csupán egy siet el mellette. A körúti fák fényárban úsznak. Mindenhonnan karácsonyi hangulat és illat árad. Szíve csordultig telve várakozással.