Karácsonykor bármi megtörténhet.

"Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém.
Egy ajándékot.
Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája."

( Paulo Coelho )

Hamar besötétedett. Hideg volt, de nem fehéredett a karácsony. A kisházban égett a meleget adó tűz. A fenyőillat ellepte a koraest hangulatát. A sütemény még meleg volt. A hal sem élt már. A gyermekek a fa alatt játszottak az ajándékaikkal. Legnagyobb olvasta az új könyvét. Apjuk megelégedett büszkeséggel nézte szeretteit. Anya bort töltött neki.
Összemosolyogtak.

A kutya hangos ugatása törte meg a pillanatot. Az apa felállt az asztaltól, hogy megnézze, miért csahol jó házőrzője. Kalapját a fejébe húzva, mellényét a vállára terítve lépett ki az udvarra. A gyerekek az deres ablakhoz szaladtak. Kíváncsian néztek ki a sötét utcára. A legkisebb a ma este kapott szánkójára állva emelkedett nővérei fölé, de semmit sem látott. Vágyakozva nézte a szemközti dombot. A ródli a lába alatt nyikorogva fájdította piciny szívét. Az udvar felől a kiskapu ismerős nyikorgása hallatszott. Valaki jött. A gyermekek az ablaktól a konyháig szaladtak kíváncsiságukban.

A meleg konyhába lépve az idegen halkan, de tisztán köszönt. A gyermekek a szoba közepén állva válaszoltak. Az anya hellyel kínálta az idős embert, akinek hidegtől alaposan átfagyott végtagjai szúró fájdalommal jelezték, hogy meleg van. Kezén látszott hajlott kora. A szeme viszont csillogott. A kisfiú nem tudott betelni vele. Szánkóját a konyhaajtóba húzta és leült rá. Onnan nézte, ahogy ott ül a vándor a konyhaasztalnál. Rongyos ruhájában szakadt csizmában. Figyelte mozdulatait. Ősz haját. Kék szemeit. A botja a sarokban pihent. Figyelt. Mintha szeme lett volna. A csendes útitárs sem volt fiatal.

Anya étellel kínálta a vándort. Azzal a finom levessel, amiből ők már belakmároztak. A gőzölgő leves ontotta magából a szeretet illatát. Örömmel készítették. Tiszta szívből adták. Szótlanul kanalazta az öreg a meleg ételt. Mozdulatai nyugodtak voltak. Szeme mosolygott. Apa bort töltött. Anya még mindig a tűzhely körül tüsténkedett.

A kéz a melegben lassan visszanyerte mozgékonyságát. A vándor hirtelen lehörpintette borát. Megköszönte a vacsorát majd botjára támaszkodva indult el az ajtó felé. A kisfiú szomorkásan nézett utána. Apa kikísérte az útját folytatót, aki az utcáról még visszanézett az ablakban figyelő fiúcskára. A gyermek intett neki a jégvirágos ablak mögül.
Ekkor egy hópihe szállt az idegen kopott kabátjára. A fiúcska szája nyitva maradt és szeme felragyogott. A vándor elégedetten mosolygott az égre. Visszaintett a fiúnak.
Sarkon fordult és elindult a hóesésben.

Szerintem...