Régóta próbálom elfogadtatni azt a véleményemet a környezetemmel, hogy nincs jobb és baloldali kultúra.
Nem lenne rossz, ha ezt más is elfogadná végre.
Mindegyik oldalon.

Egy leány március végén bement egy jegyirodába, ahol egy magyar zenekar koncertjére szeretett volna jegyet venni. Nem szolgálták ki. A leány ezt sérelmezte. Tegyük hozzá, hogy joggal.

A magyar leány bement a boltba. Jegyet kért. Nem kapott. Beírt a panaszkönyvbe, majd egy portálra. A boltra valaki Molotov-koktélt dobott, ami kiégett. Van-e összefüggés? Nem tudhatom. Azt viszont tudom, hogy közel a második világháborúhoz sok hasonló eset fordult elő Bajorországban, majd a nagy Németországban. Csizmák masíroztak. Nők lettek meggyalázva. Férfiak lettek megalázva és meggyilkolva. A hatalom és a nép pedig tűrte.

Egy szervezet képeket tett fel a hálóra, ahol lángol az iroda. Mellette egy nyilatkozatban fenyegettek meg mindenkit, aki nem nézi jó szemmel, hogy egyesek terrorizálhatják az embereket a saját hazájukban. Félnünk kellene? Meghunyászkodva nézni, hogy politikai nézetünk vagy származásunk miatt elveszítjük a munkák a barátainkat vagy a családunkat? Megrágalmaznak embereket valamivel, ami olyan messze van az igazságtól, mint Szálasi a demokráciától? A rágalmazó nem magyarázkodik. Ő csak állít valamit. A magyarázkodó pedig már bele is került az örvénybe, ami lehúzza. Kapálózik és megfullad. Ez a taktika. Láttunk már ilyet.

Kinek van igaza? Ebben a történetben senkinek. Bármi is történt. De a legkevesebb igaza a magát megfélemlíteni engedő népnek van. Nem szabad szó nélkül engedni, hogy egymásnak ugorjon két ember. Nem szabad engedni, hogy megkülönböztessük magunkat bárki mástól. Legyen az bárki. Meg kell tanulni tolerálni a másik embert. Élni és élni hagyni.

Engem minden pozitív és negatív diszkrimináció zavar. Nem csak akkor, ha áldozata vagyok, hanem akkor is, ha kedvezményezettje. Így vagyok összerakva. Nekem az ember számít. Az pedig politika, genetika és hitélettől független dolog. Nem vagyunk egyformák, de emberek vagyunk. Ki ilyen, ki olyan neveltetésben részesült, de aki képtelen elfogadni, hogy vannak máshogyan gondolkodók az egyszerűen csak ostoba.

Azt tanultam amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Persze ez sem mindig igaz, de az alapelvvel nincs baj. Ha nem bántok senkit, akkor engem sem bántanak. Manapság ez sincs teljesen így. Valami baj van! Ha hagyom magam, kinyírnak. Ha nem hagyom, akkor is. Ez terror. Ez fasizmus. Csak akkor érezheted magad biztonságban, ha együtt bégetsz a nyájjal? Csakhogy én sosem tudtam véka alá rejteni a véleményem. Emiatt volt, aki tisztelt és volt, aki megvetett. Nem volt és azóta sincs könnyű életem, de már megszoktam. A környezetem kevésbé.

Igenis felemelem a szavam, ha olyasmit tapasztalok, ami bántja az igazságérzetem. Ezért engem lehet szeretni vagy utálni. Sosem a magam érdekét néztem. Engem inkább érdekelt, hogy a másiknak mi a baja, mint a magamé. Pedig nekem is van rendesen. Most is ez a helyzet. Engem zavar, hogy valaki csak azért nem kap kiszolgálást, mert más politikai nézete van, mint az eladónak. Az is zavar, hogy egyesek ezért felgyújtják a boltot. Az is, hogy ezt szó nélkül hagyják az emberek.

Demonstrációt szerveztek a bolt elé. Szeretnék, ha bárki vásárolhatna a boltban. Ebben igazuk van, de abban nincs, hogy megleckéztetni akarják az eladót. Az legyen a törvény dolga. Az nem lehet, hogy egyesek önbíráskodjanak. Sem tettel, sem szóval. Nem szabad engedni és tűrni, hogy ilyesmi előforduljon. Akár az utcán, akár egy közösségi portálon. Mert ott is hajlamosak egyesek megítélni a másikat. Hajlamosak csak azért támadni, mert másképp gondolkodnak dolgokról. Mert mások. Nem vagyunk egyformák.
És ez így van jól!

Nem szabad engedni, hogy belemarjanak emberek a társaikba. Inkább békíteni kellene és közös megoldást keresni, mint gőgösen megmondani az oszthatatlant. A megoldás pedig nem lehet erőszakos. Nem szabad, hogy erőből jöjjön.
Az erős ember nem biztos, hogy izmos.