Éjjel izzadtságban fürödve ébredtem. 
Kavarogtak bennem a múlt és a jelen eseményei.

A belvárosi pártház folyosóján egyre hangosabban visszhangzott a titkár cipőjén lévő spiccvas márvány padlóról visszaverődő kopogása.

- Jöjjön be titkár úr! - szólt bentről egy érces hang. A kilincset lenyomva az ajtó nehézkesen kitárult. Az iroda falain festmények. A vaskos íróasztalról már messziről látszott, hogy nem egy mindennapi darab. Sötétbarna színe erőt és hatalmat sugárzott. A zöld bankárlámpa fénye beterítette.

- Az ablaknál egy szikár, de sportos alakú alacsony férfi álldogált. A függöny mögül nézte a munkába igyekvő embereket. Nem szólt. Kezét a háta mögött összefogva magabiztosan hallgatott. A titkár belépve megállt az ajtóban. Várta, hogy megszólítsák.

- Jó reggelt Rudolf! - szólalt meg a merengő.

- Jó reggelt elnök úr! - válaszolt a titkár és még mindig az ajtóban állva várta a folytatást.

- Olvasta a reggeli lapokat Rudolf?

- Természetesen, uram.

- Történt valami említésre méltó? - kérdezte még mindig az utcára bámulva.

- Gyűrűzik a válság. Uram. És a miniszterelnök összefogásra szólítja fel a nemzetet.

- Kicsit elkésett vele! - mondta az elnök és az ajtó felé fordult. Kezével beljebb invitálta a munkatársát. Az közelebb lépett és az asztalra tette a reggeli lapokat. Az elnök látva, hogy még mindig ő az alacsonyabb, inkább leült az asztalához és belelapozott a legfelső újságba. - Ön szerint mekkora a baj?

- Ehhez én nem értek, de sokan azt mondják, hogy nehéz lesz kiheverni. New Yorkban és Londonban is ezrével szabadulnak meg az emberek az értékpapírjaiktól. A miniszterelnök pedig összehívta az ország államférfijait, hogy közösen találjanak ki valamit.

- A miniszterelnök előremenekül. Tudja jól, hogy ez a válság vagy megerősíti a hatalmában vagy végleg eltünteti onnan. Nekünk pedig észnél kell lennünk, hogy mit lépünk. Ha könnyen kilábal belőle az ország, akkor azt mondjuk, hogy a mi javaslatainknak köszönhetően történt így. 
Ha nem, akkor…

- Akkor a kommunisták az okai minden bajnak.

- Pontosan. És akkor mentőötletként felajánlom nekik a nagykoalíciót.

- A kommunistáknak? - kerekedett ki a titkár szeme.

- Persze. Ha cserébe engem választanak meg az ország elnökének. Ha nem mennek bele, akkor belebuknak a válságba, ha belemennek, akkor az elnöki palota ablakából nézem végig, hogyan lökdösik ki őket a gárdisták a parlamentből. Minden baj okozóinak kiáltom ki és végleg lesöpröm őket a politikai terepasztalról.

- És mit szól ehhez a világ?

- A világ önző. Csak magával foglalkozik. A válság jobban leköti őket mindennél. Az emberek, pedig úgy tekintenek, majd rám, mint aki utat mutat nekik a válságból. Munkát és kenyeret ígérek nekik és akkor gondolkodás nélkül jönnek utánam. A gárdát bízom meg a személyes védelmemmel és a miniszterek csak az én jóváhagyásommal tehetnek bármit is.

- Szép tervek. Mi az első lépés?

- Együttműködés készséget mutatva elmegyünk arra az össznépi okoskodásra és olyan képtelenül kivitelezhetetlen ötleteket vetünk fel, amire biztos nemet mondanak a többiek. Ekkor kivonulunk és a sajtóval közöljük, hogy ez az egész csak porhintés és a miniszterelnök teljesen alkalmatlan. Írjanak ki új választásokat, vagy legyen nagy koalíció. Innen pedig már ismerjük a történetet. - mondta és öntelt mosoly ült jellegzetes bajusza alá.

- Értem, mein Führer - mondta Hess és távozás előtt összecsapta a bokáját, majd kart lendítve elköszönt.