A kettőezer-tízes képviselői választásokat követően a párt kétharmados többséget szerzett a parlamentben. Első dolguk volt - a fizetésük és egyéb juttatásaik megszavazása után – hogy megváltoztassák az alkotmányt és teljhatalmat adjanak a köztársasági elnöknek, akit ők választottak meg nyolc évre. Ez pedig nem más, mint a minden erkölcsi és politikai etalon felett álló elnök.

Azóta négy év telt el.

Az Andrássy úton egy egyenruhás férfi lovagolt be a fővárosba fehér póni lován. Beköltözött a királyi palotába, ahová ünnepélyes keretek között utána vitték a Szent koronát is. A szélső jobbnak hadat üzenve lecsukatta annak vezérét, mert félt a konkurenciától. A kormányba viszont beültetett egy-két díszfasisztát, hogy jobbról mégse érhesse szó az országház elejét.

Miniszterelnöke - a volt frakcióvezető - átköltöztette hivatalát a Sándor palotába, hogy közel legyen főnökéhez, aki szinte ki sem mozdul a palotából. A parlament épületébe csak turisták sétálgatnak. Az országgyűlésben munka nem folyik, hiszen az elnök kikiáltatta magát örökös uralkodóvá és minden törvénykezési jogot a saját kezébe vett, mint a demokrácia egyedüli letéteményese.

Az Európai Unió nem nézte eleinte jó szemmel a magyar államrend ezen formáját, de mikor az élelmiszerválság egyre erősebben szorongatta Európát, ingyen búzát küldetett a magyar kormányzó Brüsszelbe, hogy lehalkítsa a hangos, de éhes uniós-képviselőket. Erdélyt, Vajdaságot és a Felvidéket még nem követelte szomszédjainktól, de szavazati jogot biztosítva a külhoni magyaroknak ezer évre bebiztosította magát és családját a kormányzói székben. Persze szavazást nem írt ki azóta sem, de ha mégis megtenné, akkor az idegenbe szakadt hazánkfiai is szavazhatnának.
Rá.

Az ellenzéket betiltotta. A baloldali és a liberális pártok illegalitásba vonultak és földalatti mozgalomként próbálnak borsot törni az államhatalom orra alá. A halálbüntetés visszaállítása óta hajnalonként ismét dolgoznak az ítéletvégrehajtók. Nagy államférfiak és gondolkodók menekültek el az országból. Az újságírókat egyenként figyeli az Államvédelmi Hatóság. A fiatalokat már az iskolában megtanítják a hatalom iránti alázatra, a másság gyűlöletére és a nem gondolkodás könnyedségére.

Ma délben ebédre várja a pápát, de az nem jön. Fejébe húzva koronáját álmodik egy nagyot, majd hadat üzen az Egyesült Államoknak és biztos ami biztos Oroszországnak is.
A televízió egyetlen csatornáján megnézi a róla szóló híreket és telefonon leváltja a híradó főszerkesztőjét. Az internet és számítógép használatot regnálása elején csak megadóztatta, de később be is tiltotta. Ezért nem kell aggódnia, hogy valaki megtudja, hogy ilyesmi már előfordult a történelemben. A Duna mentén is.

Most itt ül a trónterem ablakánál. Lenéz országára. Erre a mindent elviselő, szavát már nem hallató, elnémított hazára. Semmiből sosem tanuló kicsinyke országra, aki szó nélkül hagyta, hogy eddig fajuljanak a dolgok. Nem kiáltott fel, amikor megérezte a veszély első jeleit, hogy eddig s ne tovább. Amikor pedig kiáltott volna már késő volt. Elvágták a torkát.

Hogyan kezdődött?

Egyszer egy demokratikus párt szó nélkül tűrte, hogy a fejére nőjön egy diktatórikus jegyeket viselő beteg elme.

Mit lehetne tenni, hogy ez ne következzen be?

Mert tenni kell!
Amíg nem késő!

 

Szerintem…