A rendőrség már nagy erőkkel készül, hogy megvédje a főváros nyugalmát. Az ellenérdekelt felek is készülnek az ünnepre. Jobbik esetben tojással. A rosszabbikban valami keményebbel. Az utcán már délelőtt egymásba botlanak majd az ünneplők és az azt megzavarni akarók. A Rákóczi úton nemzeti és Árpád-sávos lobogók jelzik a csoportok gondolati hovatartozását. Kordonok, egyenruhások az ünnep – mostanában – már elmaradhatatlannak tűnő kellékei lepik el a történelmi színhelyeket. A fél város ostromállapotban.

Kiabálás, füttyszó és indulat fűti a kedélyeket. Több a rendőr, mint az ellenünneplő. Már-már röhejes, ahogy védeni kénytelenek a magyarok a magyart a magyartól. De nem tudok mosolyogni. Koppan a kő. Lendül a bot és az összefogás eszménye - amit ünnepelni jöttünk - elszáll valahová nagyon messze az utcakövekkel és a tojásokkal. Miért kell megosztani ezt a nemzetet? Miért kell egymás ellen szónokolni? Miért nem lehet egyszerre egy felé indulni?
Nem értem.

Ebéd után – desszert helyett - erődemonstrációt tart a nyíltan is nyilas hagyományokat követő gárda. Ellepik a Hősök terét a - csupán fizikai erejüket fitogtatni tudó - egyenruhás terroristák. Ismerős mondatok, köszönések és indulatok. A művelt nyugat pedig dermedten nézi, hogy merre tartunk. Nem veszik észre, hogy ezzel a bohóckodással lejáratják Magyarországot. Pont azt teszik, amit beszédeikben ostoroznak. Leszakítanak minket Európáról.

Délutánra köpönyegüket átfordítják és hirtelen az Europeanman szerepében tetszelegnek majd a Deák téren. Sorsot fordító nagygyűlést tartanak, ahol mindent megígérnek mindenkinek. A macskáknak több egeret. Az egereknek kevesebb macskát. A rendőröknek több, a tüntetőknek kevesebb gumilövedéket. És, hogy majd egyszer mindenkit felelősségre vonnak, aki nem hajlandó beállni közéjük. Mindezt persze a totális demokrácia és szeretet jegyében.
Szebb jövőt!

Majd felveszik a játszóruhájukat és átvonulnak a Bazilika elé, ahol az Úr kegyelmébe ajánlják a felgyújtott szemeteseket és kérik a Mindenhatót, hogy szedje fel nekik a téren nem olyan régen lerakott díszköveket. A radikális vezérek a tömeg élére állnak és megindulnak. Valamerre. A fővezér persze az első nyitva felejtett kapualj alatt eltűnik, mert az asszony befenyegette, hogy elválik, ha megint elviszik őt a rend őrei. Ez van! Legalább tudjuk ki hordja a radikális főnadrágot.

Aztán mi lesz?

Talán semmi. Talán egy kis köz- és magánvagyon rongálás. Persze szigorúan a három csapás törvény radikális szellemében. Egy kis házi-forradalom. Csak megszokásból. Úgy finoman. Könnyedén. Persze semmi komoly, mert még a végén a nyakukba szakad a kormányrúd. Pont most! Tudod mikor? Hülye vagy? Mi van, ha nyerünk? Tudod ki akar egy ilyen súlyos gazdasági válsággal szembenézni?
Na, ne!
Ők is tisztában vannak vele, hogy ebből a helyzetből senki nem tud győztesen kijönni. Sem az ellenzék. Sem a radikálisok. Sem a kormány. Senki!
Ez vesztes poszt a pályán.
Majd esetleg egy év múlva, amikor már lenyelte a nép az összes békát. Amikor a kellemetlen döntések javát ezek már meghozták. Addig is seperjék csak mások előttük az utat.

Forradalom meg sorsfordítás?
Ugyan.

 

Szerintem…