A vak zongorista és a süket dobos zenélnek egy bárban. A vak zongorista már egy ideje üti a billentyűket, mikor hátraszól a dobosnak:
– Táncolnak már?
Mire a süket dobos visszakérdez:
– Miért, zenélünk?


Lilike harmincas, elvált, a külsejére nagyon adó, csinos elvált asszony. A férjével, akkor romlott meg a kapcsolata, amikor a karikagyűrűjét nem volt hajlandó áttenni a bal kezéről a jobbra.
 Azóta egy panellakásban él Balmazújvárosban, a Baltazár utcában, egyetlen kamaszgyermekével, Balázzsal és kutyájával, Balambérral. Lilike baloldalfüggő és meggyőződéses anti-jobboldali.
 
Nincs autója és jogosítványa sem. Egyszer megpróbálta megszerezni, de összeveszett az oktatóval a jobbkéz-szabályon. Számára érthetetlen volt, hogy hogyan lehet elsőbbsége egy jobbról érkezőnek. Az ágy baloldalán képes csak aludni a baloldalán fekve. Reggel a vekkert is szigorúan csak bal kézzel nyomja le és bal lábbal kel.
 
A médiának csak a bal felét ismeri, de következetesen és hangosan szidja a másikat. Ami nem balról jön, azt látványosan elítéli, pedig meg sem nézi vagy hallgatja. Nem olvas újságot sem, mert balról jobbra nem hajlandó olvasni. Másképp pedig nem tud. Egy időben, ha a televízióban meglátott egy jobboldali politikust azonnal csatornát váltott. Aztán egyre gyakrabban kellett nyomkodnia a távirányító gombját, ezért, azóta csak a szappanopera csatornát nézi. Megmagyarázta magának, hogy Argentína és Brazília - ahol ezek a sorozatok készülnek - a legbaloldalibb ország a világon és Eva Peron a legbalosabb szűz volt.
 
A jobboldal politikusait és szimpatizánsait megköpködi ahol, és amikor csak tudja. Azon az oldalon, csak rosszak vannak. Ami arról jön, azt nem hallja meg. Szerinte minden rossz dolog jobbról jön. Onnan csak rossz dolog jöhet. Az, aki jobbkezes az - véleménye szerint - nem is ember. Jobb kormányos autó pedig nem létezik és ez még viccnek is rossz.
 
Tájékozódó képessége kissé gyatra, mert csak balra figyel. Elmondása szerint az utcának is csak a baloldalán hajlandó közlekedni.
 
Itt elakadtam. Nem bírtam tovább. Kérdeztem.
 
Honnan tudja melyik a bal és melyik a jobb oldala az utcának?
Épp amerre megy onnan nézve a bal.
Értem, de ha megfordul és elindul visszafelé, akkor az lesz a jobb, ami addig bal volt. Tehát akkor a jobb oldalon lesz.
Ő a jobboldalon? Soha! Csattant fel. Ő, aki nyaralni is csak a Balatonhoz jár?
Kikérte magának, ezt a szélsőjobboldali provokációt, majd jobb kezével befogta jobb fülét és szemét és bal lábon ugrálva balra távozott.
 
Ő az, aki a legerősebb érve az másik oldalnak.
Rá hivatkoznak, ha párbeszédet próbál valaki kezdeményezni.
Ő rá mutogatnak, ha az árkokat szeretnénk betemetni.
Ő az egyik legnagyobb akadálya, hogy egység lehessen, és végre közösen dolgozhassunk mindannyian.
Közös célért. 
Minden oldalon.
 
De ő ezt sosem érti meg, mert az agyféltekei közül is csak az egyiket használja.

Szerintem…

(Persze a fent említett személy csupán a képzelet szüleménye.
Valódi élő alakokkal való hasonlósága csak a véletlen műve lehet.)

 


Szerző: Kökényesi Gábor  2009.04.13. 16:00 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jerrymouse.blog.hu/api/trackback/id/tr491062513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.04.13. 19:16:25

Sajnos, nem Lilike az egyetlen hátulütője a demokráciának.

StopSzmog 2009.04.13. 21:54:11

Háááát, ez a sztori leírható jobb-ról is. De egyik sem magyarázza a fönt és lentet.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.04.13. 22:02:22

Igen, valóban. Csak a jobbosok mindig lobogtathatják a makrogazdasági adatokat, amikhez képest a mostaniak finoman szólva is nem nagyon jók.

A racionalitás végsősoron jobb oldalon van.
süti beállítások módosítása