Az előkészületek

Már évek óta tervezgetem, hogy elkerekezem Passautól Budapestig a Duna mellett. Kettőezerhat őszén már majdnem el is indultam, de az akkori kedvesem - aki nem éppen a következetességéről és megbízhatóságáról volt híres - engem itthon felejtett.
Láttam helyette mást.

Autóval már bejártam ezt az utat és nagyon tetszett. Tudtam, hogy a gyorsan elsuhanó képeket egyszer megnézem tüzetesebben is. De nem egyedül. Ezt az élményt a szeretteimmel akarom átélni. Csakhogy az én imádva szerettemnek nem volt bringája. Ez volt az első akadály, de az elhatározást követően sikeresen leküzdöttük.

A túrakerékpárok manapság már külön kategóriába esnek. Kifejezetten ilyen célból rakják őket össze. Trekking gyűjtőnév alatt találhatóak. A jobbak százezer forint körül kezdődnek, de persze - mint mindenhol - itt is lehet még adni a sznobériának. Mi a neten kinéztünk egy jó árérték arányban lévő gépet. A boltban persze nem volt, de mutattak egy hasonlót azzal, hogy csak a színében és az agydinamó nem létében különbözik. Minden más felszerelésben ugyanolyan. Tetszett. Megrendeltük. A műanyag pedált fémre cseréltettem. A dinamótól és a gyári lámpáktól pedig megszabadítattam.
Ezt, javaslom mindenkinek.

A drótszamár átvételekor nem egészen azt kaptam, amit rendeltem. A neten lévő fotón a nyereg alatt volt egy rúgós teleszkóp. Ez valahogy kimaradt. A kormányszár sem az volt, mint a leírásban. Tehát nem csak az agydinamóban volt különbség. Ez annyira zavart, hogy felhívtam a tulajt, aki utánanézett a dolognak. Belátta, hogy nekem van igazam és pótolta a hiányzó alkatrészeket.
Rég találkoztam ekkora korrektséggel. Jól esett.

Diadalittasan tekertem haza a párom gyönyörűen csillogó kétkerekűjével. Ő mindenről megfeledkezve a betegágyából egyenesen a nyeregbe pattant, mint egy boldog gyermek karácsonykor. Egy hét múlva már szakadó esőben tekertünk a sötét éjszakában. Gondoltam, ha most nem gondolja meg magát, akkor sohasem. Mikor hátranéztem egy ázott veréb nézett rám csillogó szemeivel fülig érő vigyorral az arcán.
Na, igen! Ő az én szerelmem!

Azóta már túl vagyunk kisebb nagyobb túrákon. Jártunk Szlovákiában és a Budai hegyekben is. Dombon le és hegyen fel. Komolyan készülünk az első nagy utunkra. Beszereztünk neki egy az enyémmel kompatibilis hálózsákot és egy derékaljat. Bringás esőruhát, túrazsákot és egyebeket. Fontos a jó felszerelés, hogy ne az akadályokról szóljon a túra.

Vonattal megyünk. Persze ez sem egyszerű. Átszállunk Győrött. Bécsben és Welsben is. Mindenhová külön bringajegy, helyjegy. Brrr... Hülye bürokrácia! Ráadásul a pénztáros leány kissé elszámolta magát a Keleti nemzetközi pénztárában. Persze az én káromra. A jövő héten ezt is tisztázom, mert nem szeretem, ha becsapva érzem magam. Még ha az, tévedésből történik, akkor sem.

Egy-két apróságot leszámítva minden elrendezve. Egy hét múlva indulás. Még tekerünk itthon egy-két laza felkészítő túrát a barátainkkal közösen. Persze a Critical Mass sem hagyható ki. Hadd edződjünk egy picit. Aztán még egyszer elviszem a gépem egy teljes zsírozásra és kopóalkatrész cserére a boltba, ahol annyira rendesek voltak velem. Szakértő gondoskodással rendbe teszik, hogy ne legyen vele gond az úton.
Fő a bizalom!

Úgy tervezem, hogy fényképekkel is dokumentálom ezt a tíz napot, amit nyeregben töltünk. Hátha más is kedvet kap, hogy kimozduljon a számítógépe elől a napsütötte zöldbe.

Bringára fel!
Jó utat mindenkinek!

Szerintem...