Megszűnt az SZDSZ!

Furcsa hangulat volt az utolsó ülésnapon a parlament folyosóin. Voltak, akik széles vigyorral nyilatkoznak a kamerákba. Akadtak, akik csendben meghúzódtak beletörődve, hogy talán utoljára ehetnek nagyker áron krémest a büfében.
Búcsúnap. Beszédekkel és tapsokkal.

Az újságíróknak ma minden hír volt. Az utolsó nap. Az utolsó vacsora. Az utolsó csengetés és az utolsó szalmaszál. A miniszterelnök beszéde alatt mondta ezt valaki a padsorokban.
Végülis…

Az ellenzék már a győzelem biztos tudatában járkál a kupolában a koronát vizslatva. A büfében is érezhető a búcsú jópofizósan oda-odamondogató légköre. Ugratják egymást a sorsukba beletörődött képviselők. Hiszen sokuk tudja már, hogy esélyük sincs bejutni a következő ciklusra. Nem kapnak új lehetőséget vagy egyszerűen csak kihúzták alóluk a pártjukat.
Valami ilyesmi történt a Szabad Demokratákkal is.

Jött egy – azóta már sittkórházban pihenő - takarítólegény és alaposan leporolta a Szadesz polcait. Aztán a vezetőkkel elhitette, hogy az ő porrongya már nélkülözhetetlen. Rátelepedett a pártra, mint egy polip és folyamatosan terjeszkedett. Végül megfojtotta. Egy retkes bábot neveztetett ki elnöknek és ostobán hiút, néptáncos párjának.
Ez kemény, ez a csapat kemény! - mondhatná erre is Horn Gábor.
De már nem mondja.

A politikai korrupció bekebelezte és felemésztette a Szabad madarak vezetőségét és a tagságát is. Az utóvédek - akik még tán tehettek volna valamit – szép csendben megköszönték az eddigi lehetőséget és büszkén, de pártjuk jövőjéért folyvást aggódva leléptek a színről. Egyetlen volt képviselőjét sem kívánja indítani a Szadesz új vezetése az idei választásokon. Azért ez elgondolkodtató. Új vezetés és új szelek.
De hol a tagság? Vagy az nem kell? Legalább a látszat kedvéért.

Akik ma emelt fővel elköszöntek azok közül sokan már akkor ott voltak a rendszerváltó politikában, amikor mostani vérbíráik még anyuci szoknyája szélét fogva bambultak az Országházra. Ott voltak mikor az ég zengett. Bejárták a sztalinista terror poklának bugyrait és semmitől meg nem riadva hirdették a Magyar Szabadság eszméjét. Ott voltak mikor megszületett és ők fogták a gyermekcipőben totyogó demokráciánk kezét. Majd már nagykorúságát megérve is félték és óvták.
Mit kértek és mit kaptak tőle hálából?

Az aljasul és modortalanul ostoba érdekek kiszorították a józan észt és a hozzáértést a magát még Liberálisnak nevező gittegyletből is. A halk szavú bölcsek ilyenkor meghajolnak és csendesen távoznak.
Mély nyomokat hagyva maguk mögött.

„Ah, így fajulnak el a jó idők.”

Szerintem…

(Persze a fent említett személy vagy szervezet csupán a képzelet szüleménye.
Valódi élő alakokkal való hasonlósága csak a véletlen műve lehet.)

Ők vannak helyettük!