Először még Uitz Terem néven csábítgattad az újvárosiakat. Minden kiállítás megnyitód közéleti esemény volt az akkor még igencsak poros kisvárosban. Kinyalt elvtársak és dadogó kultúrfelelősök. Mai szemmel mennyire röhejesnek tűnnek. Ahogy papírból felolvassák, hogy mit is kellene gondolni a falon látott képekről. Csak a kopott farmerben tébláboló festő somolyog a háttérben a bajusza alatt. Hiszen ő tudja igazán, hogy semmi köze ennek az egésznek az ő gondolatvilágához. 
De egy művésznek tér kell!

 

Szerettem elsétálni feléd. Gyakran tapasztottam az orrom a nagy üvegedhez és bámultam befelé. Néztem a kisszobraidat és a nagy festményeidet. Persze semmit sem értettem, de nem is vágytam rá. Élveztem, hogy érzéseket hoznak elő belőlem azok a mások által megalkotott álmok. Egy finom érzékkel mívelt, megérinthetetlen valami, amit ma is felismerek, ha látom.

 

Aztán hűtlen lettem hozzád. Elhagytam a várost és téged is. Magával ragadott a „Nagybüdös”. De valahányszor hazatértem mindig meglátogattalak. Örömmel láttam, ahogy a koroddal szépülsz. A fiatalok otthonra leltek nálad. Befogadtad őket és óvtad minden zsenge hajtásukat. Pezsgett körülötted az élet. Régi és új barátokra leltél, akik büszkén hirdették, hogy neked köszönhetik, hogy megismerte és megszerette őket a világ. Persze ők is megcsaltak, de nem feledtek. 
Még mindig nálad vannak otthon.

 

A város melynek annyi örömet adtál, most sorsodra akar hagyni. Ez persze az ő szemszögükből érthető, hiszen a válság elér mindenhová. De ha valamit adott Dunaújváros ennek a piciny hazának, akkor az a sok tehetséges művész, aki nálad találta meg a vonalat, amihez viszonyulhat, mikor alkot. A város vezetői is – akik most elengednék a kezed – dagadó mellel húzzák ki magukat mikor szóba kerül a nevük ezeknek az azóta méltán híressé vált alkotóknak. És olyankor nekik is jó dunaújvárosinak lenni. 
Hát nekünk is!

 

A művésznek tér kellett egykoron is és ma is. Ha elveszitek tőle, megfullad. Ha bezárjátok előtte a kaput sosem tér haza. És már nem a városunk tehetséges gyermeke lesz, hanem csak egy hontalan világpolgár. Pedig ő is együtt nőtt fel a Vasmű úti fákkal. 
És néha honvágya van.