Nevem Stinky. Ami magyarul Büdit jelent. Mondjuk ezt sosem értettem miért kaptam. Huszonegyedik század kilencedik évének első havában születtem a szerencsés tizenharmadik napon. Nem péntek volt, csak egy szürke kedd. Komárom városból nem sokat láttam még akkor, mert csak az éhes szám volt nyitva.

 

Hetekkel kérőbb színes lettem. Mi több háromszínű. Egy tricolor Beagle kutyakölyök. Lógó fül, két gombszem és egy kíváncsi mindent megszimatoló orr. Kajla tappancsaim eleinte nagyon nem arra akartak indulni, amerre én szerettem volna, de az alomban töltött pár hét alatt megegyeztem velük, hogy ki is a főnök ötünk közül.

 

Egy márciusi nap családtagra vágyva eljött értem egy fiatal pár, akiknek olyan finom szeretetillatuk volt. Megkérték kutyaszüleimet, hogy magukkal vihessenek világot látni, sokat játszadozni. Elvittek Budapestre, hogy ott nagykutya lehessek. Csodálatos idők köszöntöttek rám. Egy egész más világba csöppentem.
Ez a hely tele volt izgalmas szagokkal. Atyavilág milyen csodás illatokkal és ízekkel! Lettek kutyapajtásaim és egy halom játékom, amikkel unos-untalan játszhattam. Persze akadtak emberfurcsaságok is, de meglehetett őket szokni, mert boldog voltam az új otthonomban. Anya és Apa törődését meghálálni sosem tudtam, de kutyaszívemmel és hűségemmel igyekeztem viszonozni.

 

Kutya jó dolgomban hamar megtanultam a fák oldalát felemelt lábbal megjelölni, ugatni és faággal szaladgálni. Persze nem mindig volt minden ilyen fenékig tejfel. Ott volt mindjárt a lakásban pisilésről leszokás és a „nematied!”, amiről a mai napig nem tudom miért baj ellopni az apaszagú távirányítót. Viszont büszkén álltam ellen az anyaillatú bőrcipők és papucsok aljas csábításának. A zebra előtt mindig megálltam, mert ezt is megtanultam, hiszen ha ügyes voltam a tanulásban Anyáék elhalmoztak finom falatokkal. Ők lettek az én ember szüleim. Anya és Apa. Ők tanítottak meg szeretetet adni és kapni. Mellettük érezhettem meg milyen is családtagnak lenni. Szeretetben gazdag teljes életet éltünk. Boldog családként.

 

Egészen a mai napig.

 

Ma reggel egésznap anyáékkal voltam. Egy kávézóban reggeliztünk. A kedvenc csontomat rágcsáltam míg ők a hétvégének és egymásnak örülve mosolyogtak rám. Most mi van? Mit néztek? Úgysem adok!
Majd ebédig sétáltunk a szomorkás belvárosban. Otthon - hogy jobban essen a délutáni szundi – Apa úgy érezte, hogy még mindig van mit tanulnom és sok jutalom falat kíséretében okított. Dicséret és simogatás. Két olyan dolog, amiért mindenre hajlandó vagyok. Még egy séta vacsora előtt és jöhet a szunyóka.

Mikor felébredtem már sötét volt. Sosem indulunk sétálni? Hahó! Anya! Apa! Azért volt némi számítás abban, hogy nem rágtam meg a cipőiteket. Tessék őket felvenni és irány az utca! Rajtam a nyakörv és kész is vagyok! Nektek minek ez a sok bigyó? Apa játszott velem. Néha tényleg nem tudom melyikünk a kutya. Anya mosolyog rajtunk. Akkor csináljuk még! Nem? Miért? Ja! Póráz fel! Jön a zebra!

 

A lámpa sárgán villogott, hogy még a vak is lássa, hogy itt ezeken a csíkokon a gyalogos kutyáknak van elsőbbsége. Körbenézés és határozott indulás. Jövök én is itt a póráz végén. Anya mögött egy tacskólépéssel. Mi ez a száguldó fényes valami? Mi történik? Miért nem lassít?

Mi ez az érzés? Miért fáj mindenem? Apa simogat. Most már jobb!
Miért zsibbadok? Mi ez a fény? Becsukódik a szemem.
Miért nem fáj már semmim?

 

Anya! Apa! Ne nézzetek rám ilyen kétségbe esve! Semmi baj! Olyan furák vagytok innen felülről. Csak ne távolodnátok. Mi történik velem? Hová visz ez az erő?

Látlak titeket. Itt vagyok akkor is, ha nem láttok. Vigyázok rátok. Érzed? Megnyaltam a nedves arcod. Ne sírjatok! Olyat kaptam tőletek, amire minden kutyus vágyik. Tarthatott volna tovább, de ha már így alakult meséljétek el az embereknek, hogy mi történt velem.

Mondjátok el az embereknek, hogy figyeljenek jobban a másikra, hogy rájuk is figyelhessenek. Értessétek meg velük, hogy a közöny belülről emészti fel a lelkeket. A lelketlen ember pedig már nem ember csak egy tárgy, amit nem lehet szeretni, mert annak minden mindegy. Magyarázzátok el nekik, hogy aki cserben hagy valakit az ne számítson segítségre, mikor ő maga kerül bajba!

 

Kedves kétlábúak!
Gyermekek és fölnőttek!

 

Kérlek titeket, segítsetek Anyának és Apának! Változtassátok meg ezt a kutyavilágot! Figyeljetek egymásra, hogy ne gázolhassanak el senkit a zebrán. Hogy ha már megtörtént a baj, akkor ne hajtsanak el segítség nélkül. Tegyetek érte, hogy ne legyen több értelmetlen halál.

 

Köszönöm nektek:
Stinky

 

Ps:
Stinkyt a Beagle kiskutyát 2010 május 9-én éjjel 00:08 perckor a budapesti Andrássy út egyik kijelölt gyalogátkelőhelyén gázolta halálra egy szabálytalanul közlekedő autós. A gépkocsi vezetője az esetet követően lassított, majd ugyanolyan sebességgel kérdés nélkül elhajtott.

Stinky tizenhat hónapot sem kapott. 

 

__________________________________________________________________________