A napsütötte városligetben a hangulat, annyira jó volt, hogy úgy döntött Gonda László a Kossuth téri tüntetők vezetője, hogy nem unatkozik tovább magában az Országház tövében inkább kilátogat az emberek közé.

A békét csakis megértéssel lehet elérni.

 (Albert Einstein)

Gonda magához vette táblácskáját és kinevezte magát a Duna televízió műsorajánló lánykájának - ugyanis tábláján egy két nappal később vetítésre kerülő film címe szerepelt -. Oldalán egy feltűnően jóképű magas és egy az aznapi Fradi meccsre jegyet nem kapó apróra nőtt radikálissal elindult, hogy megnézze, hogyan mulat a kormánypárti munkásosztály.

A liget tele volt emberrel. A Kossuth téren ennyi polgárt ő még sosem látott. Gyermekek és fölnőttek. Unokák és nagymamák múlatták az időt a sátrakban és a füvön. Játszottak, beszélgettek, politizáltak, napoztak és növesztették sörhasukat.

Magas ember lévén Gonda már a rét széléről észrevehető volt. Ezen csak jobban segített a magasba emelt elmaradhatatlan táblácskája. Barátaimmal éppen egy nem éppen kormánybarát rádió munkatársával beszélgettünk a médiaetikáról és a bal illetve jobboldali értékekről, amikor szóba került Gonda László, mint szélsőséges vezető. Mint az Annie Hall-ban Woody Allen, kiléptem a szerepemből és úgy döntöttem személyesen kérdezem meg az érintettet az ő álláspontjáról.

Hozzáléptem és nekiszegeztem a rá vonatkozó kérdést. Vette a lapot, hogy itt beszélgetni fognak vele és nem rendőrt hívni. Válaszolt. A rádiós megörült, hogy személyesen beszélgethet a radikálisok istenített személyiségével. Élve az alkalommal rövid interjút kerekített a lehetőségből. Gonda beszélt. Ugyanazt. Ugyanúgy. Unásig megszokta már ezt a szerepkört. Azt viszont már kevésbé, hogy a másik oldal is kérdez tőle.

A sallangokat és a már annyiszor hangoztatott közhelyeit egy időre félretéve állt egy maroknyi balossal szemben és beszélgetett velünk. Meghallgatta az érveket és ellenérveket hozott. Meghallgattuk és megcáfoltuk vagy „istenuccse” még igazat is adtunk neki bizonyos kérdésekben. Mert a vita akkor vita, ha meggyőzhetőek vagyunk. Akkor találjuk meg a közös nevezőt, ha magunk is képesek vagyunk engedni a negyvennyolcból és belátjuk, ha a másiknak esetleg igaza van.
Mert lehet.

Nem lehet a másik oldalt lekezelni vagy átnézni rajta. Pontosabban lehet, csak politikai és emberi hiba, ha megtesszük. Ha magunk falat játszunk, az nem az erő jele. Az erős képes meggyőzni a maga igazáról az ellenfeleit. Ahhoz kell erő, hogy úgy érveljünk, hogy a vaskalapos önfejűek is kénytelen kelletlen, de azt tudják mondani, hogy van abban valami, amit mondunk. A falra csak borsót lehet hányni.

Gonda odajött, mert kíváncsi volt, hogy lehet-e aznap is hír belőle. A táblájára azt is írhatta volna, hogy itt vagyok! Üssetek! Ha ez történt volna azzal máris olyanná degradálta volna magát a baloldal, mint amilyenek szép számmal vannak ellenfeleink között. Így a híradásokban nem szerepelt, hogy a radikálisok vezetője és egy-két balos fiatalember szót értett egymással. Ez nem hír. Ha ütöttük volna egymást, akkor viszont csak erről szólt volna az esti híradó. Persze az is úgy kezdődött volna, hogy ő visszaütött.

Ami végül történt arra nem számítottak. A Fradi sálas fiú egy idő után levette az arcáról a maszkját és beletúrt az orrába. A nagydarab megunta, hogy a magasban tartja a táblát és letette a földre. Gonda is hamar hangnemet váltott, mert nem támadta senki. Vitáztak vele. Érvekkel és nem hangerőből. Értették, amit mondtunk. Nem értettek egyet vele, de legalább megértették. Ez már egy lépés.

Persze ez nem tetszett közülünk sem mindenkinek. Akadtak, akik jobban szerettek volna beszólni neki, mint beszélgetni vele. Voltak, akik a sátánnal való cimborálásnak vélték, hogy magunk közé hívtuk egy eszmecserére. Voltak, akik egyenesen árulónak tartottak minket, mert szerettük volna, hogy haltgattassék meg a másik fél is. Úgy nem lehet betemetni a társadalomban mélyülő árkokat, hogy a hátunkat mutatva beszólunk az árok túloldalán lévőknek. Rossz vicceket sütünk el a kárukra, ami minket minősít. Minket, mindnyájunkat, mert nem azt fogják mondani, hogy milyen ellenséges és gyermeteg volt az a bizonyos személy velük, hanem lám milyen primitívek a balosok.

Most mi nyertünk, mert nem hagytuk, hogy bárki is elérje radikális célját.

Hiszen magunk is szélsőségesekké válunk, ha szélsőségesen reagálunk a szélsőségekre.

Szerintem……