Egyszer volt, hol nem volt...

“Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az… ”
/ Müller Péter /

Egyszer volt, hol nem volt...
Volt egyszer egy király. Egy nagyon jó király. Ennek a királynak volt egy fia, aki már nagyon vágyott egy hűséges, szép és okos társra.

Egy szép napon odaállt apja elé és azt mondta:
- Fenséges édesapám! Szeretnék megházasodni! Egy kedves teremtményt magam mellett tudni. A szeretetemet megosztani.
- Édes gyermekem! – mondta a király és fia arcára tette a kezét – Nekem sincs nagyobb vágyam, mint hogy az unokáimmal a palotafolyosón kergetőzzem. Indulj, keress magadnak feleséget!

A királyfi beült nagy fehér autójába és elgondolkodott. Merre induljak? Hová menjek? Hol keressek? A sofőrje hátraszólt. – Édes gazdám! Ha meg nem sértem. Azt hallottam, hogy Budapesten vannak a legszebb lányok kerek e nagyvilágon.

- Az a város merre van? - kérdezte a királyfi.

- Nem tudom, de van GPS-em – válaszolt a sofőr, majd elővett egy furcsa fekete varázsdobozt, amin képek jelentek meg és egy varázslónő hangja annyit mondott: - Tarts balra! - Követve a hang kérését balra indultak.

Már mentek hét éjszaka, hét nap, mikor végre megérkeztek Budapestre. Mindenki tátott szájjal nézte a nagy fehér autót a városban. A királyfi nem értette miért bámulják őt az emberek.

– Kisfelség nem téged néznek, hanem az autót.

– Igen? Akkor menjünk gyalog.

Elindultak sétálva a belvárosban. Az emberek összesúgtak mögöttük. A királyfi ezt sem értette.

– Nem téged néznek gazdám, hanem a fényesen csillogó szép kelméket, amiket viselsz.

– Akkor vegyünk fel egyszerűbbet.

Miután átöltöztek már senki nem bámulta meg őket. Nyugodt mosollyal és elégedetten, határozott léptekkel sétáltak az Andrássy úton. Egyszer csak egy fiatal lányt pillantottak meg egy padon ülve. Furcsa egyenletesen bólogató fejrázás vett rajta erőt. Mikor mosolyogva megszólította a királyfi a leány a füléből valami furcsa bogyót húzott ki, és ráordított a hercegre.

– Mit vigyorogsz vazze? Most olvastad a Dianetikát?

A királyfi arcáról lefagyott mosollyal fordult szolgája felé.

– Nem értem, amit a hölgy mond.

– Mit, a dianetikát?

– Nem. A vazzét.

– Ja! Azt én sem - válaszolt a szolga, majd hosszan egymásra néztek sarkon fordultak és indultak hazafelé.

Leszegett fejjel.
Rongyosan.
Gyalog.

Szerintem...