Mindig voltak emberek, akik csak azt tudják elfogadni, ahogy ők gondolkodnak a világról. Önérzetes hittel kardoskodnak igazuk mellett. Ha kell fegyvert is ragadnak, hogy érvényt szerezzenek akaratuknak. Csak saját törvényeiket akarják betartani és mindenkire ráerőszakolni.
A történelem látott már ilyet. Úgy hívják diktatúra.

A diktatúrának nincs színe vagy oldala csak mondvacsinált féligazságokat felsorakoztató populista ideológiája. Az emberek hiszékenységére apellál és nem tűri az önálló gondolatokat. Mindig megmondja, hogy a népnek miről mi legyen a véleménye. A diktatúra nem a vezetőjének erős személyiségétől képes működni, hanem a polgárai gyengeségétől. Ez az ostoba rövidlátás adja az erejét. Folyamatosan feszegeti a tűrőképesség határait, hogy megnézze, meddig mehet még el. Mint annak idején a gyermekfáraókkal tették. Folyamatosan mérgezték őket arzénnal. Ahogy nőttek úgy kaptak egyre nagyobb dózist. Végül a szervezetük már annyira megszokta, hogy nem tudták őket normál adaggal megmérgezni az orvgyilkosok.

Valami hasonlót tesznek az emberekkel a diktatúrákban is. Folyamatosan adagolják a mérget nekik és egy idő után már észre sem veszik, hogy már régen nem hasonlítanak egykori önmagukra. Mérgezik őket mindenféle hangulattal és ellenségképpel. Addig sem kell tükörbe nézniük. Nem kell elgondolkodniuk azon, hogy ők mit tettek, hogy jobbá és élhetőbbé tegyék maguk körül a világot. Menüben készre fogalmazva kapnak egy gyűlölhető és szidalmazható valamit és máris többnek érzik magukat másoknál. Ez pedig önbizalmat ad, mint a pirinyó férfiassággal megáldott pasiknak a mordály. A gyűlölet is csak valaminek a kompenzációja. Munkahelyi vagy magánéleti sikertelenség. Esetleg szexuális zavar. Látens homoszexualitás. Kisebbségi komplexus. Ezek állnak a leggyakrabban a háttérben. És persze az egyén gyávasága. Mert fél különbözni és retteg az erőt demonstráló tömeg erejétől.

Bárkire ráhúzható egy kirekesztendő séma. Megideologizálható, hogy miért ellene teszünk és miért nem érte. Rombolni könnyebb, mint építeni. Könnyebb egy sebet kivágni, mint gyógyítani. Próbáljuk meg egyszer fordítva. Ezt több vallás is hirdeti, de valahogy ilyenkor nem hallja meg a több ezer éves szavakat senki. Az uszító eszmék nem tűrik az önálló gondolatot. Nem tűrik, mert félnek tőle. Félnek, hogy lelepleződik a csavaros csúsztatás és a meghamisított történelmi alap, ami a felsőbbrendűségét látszik igazolni az őket követőknek. A felvonulásokon a tömegbe megbújt egyenruháknak nincs személyisége. Az egyén elveszik és a felelősségét is másra hárítja. Pedig ő az igazi felelős.

Az uszító csak paprikajancsi maradna, ha a szavait csupán a pusztába kiáltaná. Ha az emberek legyintenének a fröcsögő gyűlölködését hallva. Ők a leggyakrabban az életben elért sikertelenségüket igyekeznek leküzdeni. Általában megpróbálkoztak már egyik vagy másik politikai szervezetnél karriert csinálni, de nem ment nekik, ezért persze megutálták az ellenlábasaikat. Átálltak a másik oldalra, de ott sem értek el sikereket ezért - megzavarodott identitásuktól hajtva - azóta mindenkire átkot szórnak. Ilyenből előbb volt egy. Majd tíz és száz. Keresik magukat, de nem találják. Egyetlen biztos pontjuk van, hogy gyűlölnek. Mindegy kit. Csak ne tudjon védekezni. Mert az egyén tud, de egy amúgy is széthúzó etnikai vagy vallási csoport nem fog.
Ezért lesznek ők az áldozatok.

Egyenruhában, maszkok mögé bújva kereszteket égetnek az éjszakában. Asszonyokat gyaláznak meg és gyermekeket lőnek le. Gyáván a sötétből támadják hátba a védekezésre esélytelen férfiakat. Érvek helyett a terror és a túlerő eszközeivel félemlítik meg az őket nem támogatókat és hangosan gondolkodókat. De ez a túlerő csak látszólagos. Nem ők vannak többen. Csak ők a legzajosabbak. A legkisebb ellenállástól is úgy megriadnak, hogy zászlóikat földre dobva szaladnak minél messzebbre. Mert csak addig bátrak, míg megbújhatnak a tömegben.

A történelem során egyes megtámadott csoportok képesek voltak félretenni a pillanatnyi politikai és egyéb csatározásaikat. Összefogtak és közös erővel vették fel a küzdelmet az alantas eszmék követőivel. Összekovácsolta őket egy közös cél, ami túlmutatott az addigi pitiáner tyúkpereiken. És az egykor nagy csinnadrattával összeverbuvált klánok - és egyebek - úgy szívódtak fel, mintha sosem léteztek volna. Majd évekkel később kerestek egy másik - egy gyengébb - gyűlölni és támadnivalót.

Mi ebből a tanulság?

 

Szerintem…