A címben feltett kérdésre az MSZP szakértői közül sokan keresik a választ. Csak nagyon nem találják, mert magukba nem néznek. Ezért az ő válaszuk az, hogy a válság a hibás és…
Ki nincs itt?
Ja a Fletó!
Hát persze! Akkor csak ő a hibás egyedül.

 

A Szocialista Párt helyzete a kilencvenes évek elején azért volt szerencsésnek mondható, mert igazából egyedül volt a baloldalon. Ha nem számítom a munkáspártot, akik még azóta sem tudnak felmutatni egy használható akciót. Programot meg pláne. Gyakorlatilag csak a Hornék tűzték zászlajukra a munkavállalók érdekképviseletét és igyekeztek folytatni a baloldali értékek védelmét.

 

Míg a szakbarbár és pökhendi jobboldali pártok a koncon veszekedtek évekig, addig a szocialisták higgadtságukkal és következetességükkel maguk mellé állították az ország felét. Horn lett a miniszterelnök. A jobboldal darabokra hullott. Valamiért összefogásról szó sem lehetett, csak valami elleniről. Kapóra jött, hogy bevezették az évek óta halogatott megszorításokat. Orbán pedig rájött, hogy egymagában egyik konzervatív párt sem nyerhet az egységes baloldallal szemben.
Egy csapásra megváltozott az addig lázadó ifjú. Mindenkinek igazat adott és mindent megígért. Érdekházasságokat kötött és kikiáltotta magát az ország egyedüli megmentőjének. Esetleg még a Pubi is belefért.
A taktika bevált.

 

Miniszterelnökként eltörölte a tandíjat és helyette bevezette a tanulmányi hozzájárulást. Szinte mindent hagyott a régiben csak más nevet adott a gyereknek. A kisebb államapparátus helyett nagyobbat működtetett. Az ígéreteit nem tartotta be, de alaposan megmagyarázta, hogy miért nem. Az emberek úgy érezték magukat, mint Bandi ló az állatfarmon. Dolgoznak napestig, de a hasznot már megint más élte fel.
Nagyon átverték őket!

 

Ezalatt – az addig egységesnek tűnő - szocik feküdtek a földön és egymást rugdalták. Mindenkit leváltottak és újra kineveztek. Szakadtak. Igaz nem pártokra csak tagozatokra, de szakadtak. Mindenki talált magának szövetségest és ellenfelet is a párton belül. A külvilág felé ugyan mosolyogva fogták egymás kezét, de mindenki érezte, hogy valami nem stimmel. Az új miniszterelnök-jelölt külön kampánystábbal dolgozott és a párton belül egy másik pártot működtettek az őt bábként mozgató pénzemberek.
Mindenki másnak, pedig kuss volt.

 

Az Orbán éra elveszítette a választásokat. Nem véletlen a megfogalmazás. Nem a szocik nyertek. A FIDESZ veszített. Emlékszünk rá, hogy mennyire elszálltak maguktól a fiúk és mennyire várták az emberek, hogy láthassák őket, nagyot csattanni a földön. Megérdemelték. Reméltük, hogy tanultak belőle.
De nem.

 

A szocik ismét kormánypártként egymást igyekeztek kiszorítani a hatalomból. Volt, akit sikerült is. Négy évig csak erről szólt a kormányzásuk. Aztán - tanulva az ellenzéki retorikából – lehazudták a csillagokat is, hogy még egy kicsit maradhassanak. Elkúrták! Nem kicsit… Na, nem a választást, hanem az addigi semmittevéses-kormányzásos-onanizálást!
Erről szólt az a beszéd, amit - talán tudatosan - kiszivárogtattak. A nagyon okosok már megint nem látták előre, hogy mit engednek ki a palackból. Persze elsőre, onnan a magaslati légkörből biztos jó ötletnek tűnt, de ismét nagyot tévedtek. A szándékot értem.  A beszéd is csak egy eszköz volt. Szerettek volna valami ütőset, hogy a fiatalok azt lássák, hogy ez már egy másik párt. Nem az a hírhedt utódpárt. Az új vezetés már másképp áll a dolgokhoz. Fiatalos, lendületes és szókimondó.
Hát ez nem jött be!

 

Az MSZP elindult jobbra. A pénz felé. Nem kicsit… Aki fizet. annak a nótáját húzzák a politikusok is. Éljenek a bankárok!
A FIDESZ ráérzett erre és szocialista retorikájával magához édesgette a pártjukban és kormányukban csalódott baloldali szavazókat. A szélső jobboldalon támadt résre viszont mások azonnal lecsaptak. Gyurcsány azt vette észre, hogy nem jönnek a pártjába fiatalok. Miért? Talán mert rosszul szólt hozzájuk. Talán mert az a kevés, aki ott lebzselt körülötte az féltékenységében és irigységében elmarta őket. Esetleg nem elég úgy működtetni egy ifjúsági szervezetet, mint egy party service-t. Buli itt és ott. Ha elég csinos vagy még politikusi ágyban is ébredhetsz, de reggelre már ne legyél itt kisanyám! A politikát pedig bízd a nagyokra! Négyévente viszont gyere ragasztgatni és kopogtatni!
Micsoda perspektíva!

 

Orbán eközben lassan, de biztosan nyírta ki, vagy kebelezte be a jobboldal apróvá zsugorodó pártjait. Sajnos ezzel eltűntek azok a figurák, akikért érdemes volt néha parlamenti közvetítéseket nézni. Akik egy kis színt vittek a szürke politikai palettára.
De akadtak olyanok is, akik Orbánban is csalódtak. Akiket egyszer – vagy többször is - már megvezetett. Akik nem tudtak beállni az általa irányított menetbe. Akik úgy érezték, hogy már lassan a szélsőbalon politizál a nem olyan rég még antikommunista népvezér. Akik tanácstalanok és már egyik parlamenti pártban sem bíznak. Akik nem értenek már semmit ebből az átideologizált világból. Ők azok, akik nem találják helyüket és pártjukat.
Ők a szélsőjobb potenciális szavazói.

 

A szociknak is módjában állt – ugyanúgy, mint a FIDESZ-nek – hogy kineveljék a politikusi elitjük második és harmadik vonalát, de nem tették. Van ugyan egy-két fiatal, akin nem fogtak az átkok, de ezzel slussz! A maradékot pedig elsöpri a korrupció szele. A szépkorúakat egy régi elvtárs édesgeti folyamatosan magához, hogy politikai tényezőként tartsák őt számon. Ennek szervezetnek semmi köze sincs az idősek érdekvédelméhez csak egy erős politikai alkupozíciót akar elérni az ötletgazda, akiről még biztos hallani fogunk.

A szocialista párt, ha nem szabadul meg a homokzsákjaitól, akkor sosem emelkedik fel. Folyamatosan cipeli magával az összes bukott politikusa priuszát és az elhamarkodott döntések következményeit.

Fiatalok még. Idősek pedig – lassan - már nincsenek a magát szocialistának nevező pártban. De ott vannak az elmozdíthatatlanul bebetonozott kiskirályok és a politizáló szaktanácsadóik. Akadnak ugyan még ismeretlen fiatalok, de ők elvtelenül mindig arra nyalnak, amerről a szél fúj, és a támogatás jön, hogy leihassák magukat egy-egy szakmainak nevezett összeröffenésen. Ilyenkor részegen szidják a volt miniszterelnök pártelnököt. Máskor viszont - mintha kicserélték volna őket úgy - istenítik. Közönségtől függően. Azt már tudják, hogy nem nyer a pártjuk kettőezer-tízben, de ők már tizennégyes államtitkárnak képzelik magukat. És ezt fennhangon hirdetik is. De bármit is tenni? Esetleg valóban harcolni egy eszméért?

Ők a törekvő ifjúság? Akik még azt sem tudják, hogy a temetőben nem illik tapsolni?
Vagy a szocik adathalász oldalának szakmai krémje? Akik olyan távol vannak az önállóan gondolkodni képes fiataloktól, mint Baja Feri pécsi kampánya a szakértelemtől.
Legyél Pécs hangja! De a szabadság jegyében csak azt énekelheted, amit mi mondunk!
Ők lennének a szocialisták jövője? Ezek a túlbuzgó dilettánsok?

 

Ilyen kondíciókkal nehéz lesz - most vagy később – választásokat nyerni.

 

Szerintem…