Kell-e kormányfő-jelölt egy vesztes pártnak?

A tavasz közeledtével egyre csak nő a FIDESZ előnye a kormányzó párttal szemben. Ezt a folyamatot az MSZP - minden hurráoptimizmus ellenére - képtelen megállítani. Nemhogy megfordítani.

Pár hónapja még kiátkoztak, mert lemertem írni, hogy az MSZP kampány célja az lesz, hogy Orbán Viktor pártja ne érje el a kétharmados többséget. 
S lám!

A baloldali szavazóknak rákellett döbbenniük, hogy a magát szocialistának nevező párt értékrendje kissé eltávolodott a munkavállalók érdekvédelmétől és a szocdem eszmerendszertől. Nem állt szóba a szakszervezetekkel és emelkedett stílussal oktatta ki vagy hallgattatta el jószándékú véleményformálóit. A demokrácia megcsúfolása átütött a székház falain rossz szájízt hagyva a pártot addig támogatókban. Diktatúrikus párt körvonalai kezdtek kirajzolódni. Egy olyan pártté, amelynek vezetői sokkal inkább foglalkoznak a maguk jólétével, mint az általuk képviselni hivatott szavazókéval.

Kötélen táncolva próbáltak egyensúlyozni a nagytőkés, de anyagilag hálás érdekek és a csóróknak kedvező, de nagyszámú szavazatot hozó intézkedések között. Aztán lassan, de biztosan kimutatta képmutató foga fehérjét a velejéig korrupt és demagóg kommunikációs kormány. Sorban hozták azokat az intézkedéseket, amik még a legelvakultabb híveiket is eltántorították. Hiába a szép szavak és ígéretek, minden maradt a régiben. A csalódott hívek sorban álltak át a bizonytalanok táborába. A FIDESZ pedig elkezdte betölteni a baloldalon keletkezett rést. A kisemberek pártjának hazudva magát édesgette soraiba a szociális demagógiára érzékenyeket.

Ezt a vereséget a szocialisták csak maguknak köszönhetik. A válságnak ehhez semmi köze. Annak közeledtét több mint egy évvel az első gyárbezárások előtt jelezték nemzetközileg elismert gazdasági szakemberek. Ez akkortájt volt, mikor még csak számolták az aláírásokat a vizitdíjról kezdeményezett népszavazáshoz. Keller megbukott a törökbálinti időközi választásokon. Tagtoborzási botrányoktól volt hangos az MSZP és Gyurcsány a világot járva röpködött a felhők felett. Kettőezernyolc telén a világban már elkezdtek készülődni a válságra. Nálunk több mint egy évnek kellett eltelnie, hogy észrevegyék, hogy valami csepeg a lyukas a gazdasági pelenkából. Az pedig nem akkor került bele mikor kijött belőle.

Gyurcsány közölte a kritikusaival, hogy csinálják jobban, ha tudják. Felhúzta az orrát majd az ajtót és rajongóit is becsapva távozott. A szocik megkavarodtak. Nem tudtak megbirkózni identitás zavarukkal. Elővették a bevált kártyáikat és kommunikációs paneljeiket, de az emberek már nem hittek nekik. Eljátszották a bizalmukat. Végső kétségbeesésükben visszahívták Fletót, aki kárörvendő mosollyal kezdett neki a párt megmentéséhez, de sajnos csak a bútorokat kezdte el kicserélni és nem a kurvákat.  Ugyanazokkal a tanácsadókkal vette magát körbe, akikre hallgatva ilyen apróra zsugorította a pártját. Blogja - kritikai véleményt nem tűrő - honlapját is felcsicsázta, de lényegi dolgokon nem változtatott. 
Ugyanazok kezelik, ugyanúgy.

Most miniszterelnök-jelöltet keresnek. Csak azt nem értem, minek? Ha egy magát reálisan látó és a polgárokat jól ismerő párt lennének, akkor nem hoznának abba a kellemetlen helyzetbe senkit, hogy kiteszik a - várhatóan - alapos lejáratásnak és leégésnek. A legjobb lenne, ha önvizsgálatot tartanának és őszintén feltárva a hibáikat belátnák, hogy semmi esélyük a győzelemre. Ennek szellemében és a változás jeleként nem kiáltanának ki senkit kormányfő-jelöltnek. Inkább a programmal foglalkoznának. Annak megvitatásával és kidolgozásával. 
Hátha!

De nem!

Politikai ellenfeleik pedig elégedetten dőlhetnek hátra tavaszig.

Szerintem...