Ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Bokros Lajos.
Nem kis derültséget keltve.

Március tizenöt, délelőtt tizenegy óra. A Jókai szobor előtt összegyűlt tíz újságíró. Tíz egyenruhás és négy civilruhás rendőr. Tíz képviselőjelölt és öt aktivista. Ezért tört ki a harsány röhögés, mikor az MDF-SZDSZ közös miniszterelnök jelöltje úgy kezdte az előre megírt beszédét, hogy „TiszteltTisztelt ünneplő tömeg! ünneplő tömeg!”

Azt persze nem tudjuk mit értett a tömeg alatt, hiszen tömege volt a Jókai szobornak és egyebeknek ott a téren, de az ő pártjának semmi ilyesmi nem jutott. Egy rakás kis formátumú, hebegő és habogó. Ez van most Bokros mögött. Szegényt hiába táncoltatták meg és próbálták leszoktatni a közgazdász nyelven beszélésről. Ő ma az MDF és az SZDSZ. Egymaga. Hiszen nincs mögötte szinte senki, aki képes lenne akár egy összetett mondatot elmondani egy vitában vagy - ne adj isten - a plenáris ülésen.

Bokros mondta a magáét. Közölte, hogy rendszerváltás kell. Hogy a márciusi ifjak felelős és áldozatkész értelmiségiek voltak, akik nem érték be saját karrierjük építésével. Nem tudom kire célozhatott, de néhány tekintet a földre szegeződött. A magam részéről csak sajnálni tudom, hogy ez lett ezekből a pártokból. Egy tömegnek kikiáltott maroknyi béraktivista.

Az ötperces beszéd után a nagy mesemondó szobrát megkoszorúzta egy sajnálnivaló mesefigura. Egyenként kezet fogott az összes résztvevővel és rendőrrel, majd tizenegy óra húsz perckor már csak a koszorúk emlékeztettek arra, hogy egyszer volt, hol nem volt... Volt egyszer egy – illetve – kettő rendszerváltó párt.

Szerintem...