Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegző vádját a haladottabb ellenzékieknek éppúgy, mint reakciós ellenfeleinek?"
/Karl Marx és Frederich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa/
Ma van az a nap, ami nem engedi a múltat végképp eltörölni. Ez így van jól, mert emlékezni kell, hogy ne ismétlődhessen meg a történelemnek ez a szégyenletes időszaka. Nem a célokkal volt a baj. Az eszközökkel. A célokkal a mai napig egyet lehet érteni. A nagy Francia forradalom óta ezekért küzdenek az emberek.
Liberté, Égalité, Fraternité.
Aztán a történelem és a fejlődés nem állt meg. A jobbágyokból proletárok és munkások lettek. A burzsoákból, pedig tőkések és gyárosok. Munkaadó és munkavállaló. Gazdag és szegény. Az idő haladt a szerepek csak nevükben változtak. A lényeg maradt. Elnyomó és elnyomott.
A gépek kezdték felváltani a kézi munkaerőt. A gép nem kért fizetést és nem sztrájkolt. A munkások éheztek, míg egyesek tömték a zsebüket. Az állam pedig hagyta, hogy éhen pusztuljon a nép. Ekkor tájt ütötte fel a fejét egy eszme . A kommunizmus.
Ez a cél lebegett a Lenint követő tömegek szeme előtt is. A három szónak megint értelme volt. Aztán az alacsony szakállas emberrel együtt meghalt az igazi eszme is. Jött Ioszeb Dzsugasvili. A grúz. Vele pedig a kommunizmustól igen csak távol álló sztalinizmus. A diktatúra. Az áldozatok vére pedig feledtette a kommunista eszme valódi mondanivalóját. Évtizedekig használták a szót. Évtezedekig gyilkoltak a nevében. Lejáratták. Talán nem örökre, de biztos, hogy hosszú időre.
Manapság a kommunista szitokszó. Összemossák a fogalmakat azok, akiknek ez elemi érdekük. Félnek, hogy megrengeti az ember ár a kiskirályságukat. Pedig, aminek meg kell történnie, az megtörténik. A kommunizmus nem egyenlő a sztalinizmussal. Ennek szellemében betiltanak dalokat, jelképeket. Pedig azok nem ártanak senkinek. A zázlók és jelvények legyenek bármelyik korból, azok csak a történelem részei. A történelemé, amiből tanul az okos. Megtanulja, hogy ne lépjen kétszer ugyanabba a pocsolyába.
Ezt a napot Magyarországon az Orbáni propaganda gépezet ötlötte ki. Mindenki értette az okokat. Ez az ő ünnepük lett. A megosztás egy új eszköze. A jobb oldalnak mindig is kellett egy démon. Egy ellenségkép. Fanatizálni az embereket valami ellen. Azt könnyebb, mint valamiért. Az a következő lépés. Ezt már egy Hitler nevű stratéga is kitalálta.
A megoldása ennek a helyzetnek nagyon kézenfekvő lenne. Árokásás helyett a diktatúrák áldozatainak emléknapját kellene életre hívni. Egy olyan napot, amikor gyertyát gyújtva közösen emlékezhetnénk azokra, akiket politikai okokból hurcoltak meg. És akkor egymás mellett mondhatná minden gondolkodó ember, hogy soha többé diktatúrát.
Szerintem...
Utolsó kommentek