Mi lesz itt még tavaszig?
Ki az a Vitézy Dávid?
Édesanyja Hankiss Ágnes pszichológus. Féltestvére Vitézy Zsófia, aki anyai ágon Orbán Viktor unokatestvére. Édesapja Vitézy László filmrendező, Szegvári Kati második férje, aki az Orbán-kormány alatt az MTV egyik nagybeszállítója volt. Betéti társasága, csak tanácsadásért, több mint 40 millió forintot kapott a köztévétől, produkcióiért pedig több százmilliót.
Hogy is van ez?
Szegvári Kati - akit a Political Capital ügynöknek nevezett és aki ezt nem is vitatta - második felesége annak a Vitézy Lászlónak, aki Orbán Viktor rokona. Szegvári eközben az MSZP-s Kiss Péter miniszteri főtanácsadója volt. Megvolt tehát - a nyilvánosság teljes kizárásával - a kapcsolat a Fidesz és az MSZP között. És ma kiderül, hogy Vitézy Dávid révén mindkét párt nyakig benne volt a BKV pofátlan lenyúlásában.
Most akkor melyik budi a büdösebb?
Amíg ezek teljes erőbedobással igyekeznek egymásra kenni azt, amiben oly remekül érzik magukat, addig a kicsik röhögve lengetik a tiszta klotyópapírt és ezzel meglepően sok tisztaság-mániás támogatót szereznek maguknak. Persze nem az összezsugorodottak, akik épp most szálltak ki a csatából, hanem azok, akik még nem szedték meg magukat ebben a közlenyúlás nevű játékban és még csak tanulják a dobálás kézmozdulatait.
Ki kerül ki győztesen ebből az állóháborúból? Talán az, aki - nevető harmadikként - mindkét nagy párt ellen egyszerre uszítja az embereket. Aki nem azt mérlegeli folyamatosan, hogy melyik nagy párt árnyékában kerülhet biztosan a hatalomba. A kevés talpon maradt, viharvert veterán pedig erőtlenül hagyja majd, hogy a radikális megtisztítást, oly hangosan a zászlajukra tűzők a koszos vízzel együtt kiöntsék hazánk felmosórongynak használt, megtépázott zászlaját is.
De mit tegyünk mi?
Mi, akik nem akarunk diktatúrát és nem akarunk ekkora bürokráciát sem. Akik szeretnénk, ha a gyermekeinknek nem azt kellene válaszolnunk a kérdéseikre, hogy nem tudjuk mi lesz, mert a jövő nem rajtunk múlik. Mert mi csak szemlélhetjük, ahogy kilopják alólunk az országot.
Ezek, akik képviselőnek merik hívatni magukat!
Szerintem…
Utolsó kommentek