Sok ismerősöm van, aki részt vett az ötvenhatos eseményekben. Ki ezen, ki azon az oldalon.
Mindegyikőjük történetét végighallgattam.
Figyeltem, ahogy könnybe lábad a szemük, vagy büszkeség tölti el a szívüket.
Ott, akkor igyekeztek az eszükre vagy a szívükre hallgatni.
De akadt, aki nem mérlegelt csak sodródott az eseményekkel.
Majd fegyverek kerültek elő és valami megváltozott. A változást türelmetlenül várók megtámadták a rádiót. Nagy Imre szavai mintha elszálltak volna.
Elvtársak! Lehet ezt másképp is.
Az ÁVÓ tette a dolgát. Fegyverrel válaszolt a fegyverek szavára. A megfélemlítés eszközeként fegyvertelen civilekre lőttek a Kossuth téri háztetőkről. Borzalmas a pusztítás. Öregek és asszonyok maradtak a véres földön. Innen nincs visszaút. Nincs türelem és békevágy.
Ez háború!
Megtámadták a Köztársaság téri pártházat. Az Erkel színház tetejéről golyószóróval tüzeltek a bent rekedt védőkre. Kiskatonákra, akik parancsot teljesítve védték annak a pártnak a székhelyét, ami kihúzta őket a reménytelenségből és felnevelte őket. Ők hittek abban, hogy a népért harcolnak egy fegyverhez jutott balhés csoporttal szemben. Ennek szellemében harcoltak és veszítettek. Fél méterről lőtték le őket gépfegyverrel a Corvin köz parancsnokának vezetésével odagyűlt fegyveresek.
Persze őket is meg lehet érteni. Kikeltek magukból hallva a Kossuth téren történteket. Emlékezve az elmúlt évtized kitelepítéseire és munkatáborokba zárásaira. A sztálini terror áldozataira. Az indulat csak fokozódott, mikor ÁVÓ börtönöket nyitottak ki és megtalálták a megkínzottakat. Ekkor az ellenség már nem az elnyomó Szovjetek, hanem az őket támogatók. Embereket húztak fel a lámpavasra. Családokat mészároltak le minden védekezési lehetőségtől megfosztva őket. Egy lila melegítő vagy egy félcipő is bizonyíték volt. Tomboltak a feldühödött emberek. Bosszúra éhesen ölték egymást.
Nagy Imre ezalatt tárgyalni próbált az ország vezetőivel és az oroszokkal. Mielőtt eldurvult volna még jobban a helyzet. Engedményeket kért és látszólag kapott is. Az oroszok tudták, hogy a világ ellenük fordulna, ha vérbe fojtják a változást. Nagy Imre megkapta a kormányfői megbízatást azzal a feladattal, hogy békésen tegyen rendet. Az új kormányfő kicsit másban látta a helyzet megoldását, mint a megbízói. Felszólította a hazánkban ideiglenesen tartózkodó orosz csapatokat, hogy vonuljanak ki Magyarország területéről. Bejelentette az ország szakadását a Varsói Szerződéstől és ezzel függetlennek kiáltotta ki az országot.
A Szovjetek fejüket vakarva álltak a fordulat előtt. Mintha nem egészen erről lett volna szó. Azt ígérte Nagy Imre, hogy békés eszközökkel békét teremt. Na de nem úgy, hogy kiugrik a sztálinista-tömbből. Keresni kellett egy másik elvtársat, aki úgy tesz rendet, hogy az nekik is jó legyen. Ekkor jött Kádár és vele az szovjet tankok. Régen nem volt már öldöklés az utcákon. Az emberek felvették a munkát. Elkezdték a szabad életüket élni.
Ám egy ködös hajnalon újra dörögtek a fegyverek.
Forradalom vagy ellenforradalom?
Egy nép fegyvert fogott és használta. Akiknél pedig addig is volt, azok védték azt amiben hittek és amire parancsot kaptak.
Sok dolog maradt még, amit tisztázni kell ötvenhattal kapcsolatban. Majd ha már képesek leszünk indulatmentesen visszatekinteni, akkor talán a valódi helyére tesszük a történéseket.
Majd. Talán a dédunokáink.
Addig is legyen ez a nap az emlékezés napja. Emlékezzünk azokra, akik nem féltek kiállni egy eszme, egy nép és egy haza mellett.
Emlékezzünk ötvenhat minden áldozatára!
Szerintem…
Utolsó kommentek